Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kangro, Maarja: Az ex (Vana Armuke Magyar nyelven)

Kangro, Maarja portréja

Vana Armuke (Észt)

Kui mustade pükste alt
paistab valge karvane säär,
siis ma muidugi vaatan seda.
Vaatan kõhtu pintsaku all, 
mis pole suurt kasvanud.
Vaatan käsi: lavalistujaist 
on tal need kõige peenekoelisemad.
Silmi ei tohiks küll 
pikemalt vaadata – aga juba on hilja.
Kui ta rääkima hakkab,
lähen pingesse,
lause murdudes nihutan tooli.
Olen nagu lapsevanem kooliaktusel.

Nüüd pakutakse viinamarja ja kringlit.
Teise saali lähen ma muidugi
ainult joogi järele. 
Vaata aga vaata. No tere.
Jälgin ta silmi, kaela
ja niudeid: sooje, meetri kaugusel.
Mõtlen, kas kunagised
kolonistid vaatavad samuti.
See maa kuulus kunagi meile.
Kuidas teda nüüd puutuda?
Kuidas te nüüd hakkama saate – 
mitte eriti hiilgavalt, eks?
Teil on nälg ja epideemiad,
sissisõjad ja diktaatorid,
keda meil tuleb ohjeldada.
Teame põlevaid onne ja autosid,
näljast punnis kõhuga lapsi.

Tema hambad ei ussita,
põsed ei kärbata,
silmad ei puneta.
Hingeõhu järgi otsustades
pole ta jooma kukkunud.
Kolonist uurib kiivalt.
Kus siis on need mu jäljed,
teise trauma, mu ajalooline õigustus?

Sööme viinamarju
ja joome konjakit,
söömegi nüüd viinamarju
ja joome konjakit.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttps://www.lyrikline.org/en/poems/vana-armuke-7958#.WrjBMbLBDIU

Az ex (Magyar)

Amikor a fekete nadrág alól
kivillan a szőrös, fehér lábszár,
persze, odanézek.
Nézem a hasat a zakó alatt,
alig nőtt valamit.
Nézem a kezet: a színpadon ülők közül
az övé a legfinomabb.
A szemet nem szabadna
hosszan nézni – de most már késő.
Amikor megszólal,
megfeszülök,
amikor megtörik a mondata, megmozdítom a széket.
Olyan vagyok, mint egy szülő az iskolai ünnepségen.

Most szőlőt és sütit kínálnak.
A másik terembe persze
csak piáért megyek.
Jé, csak nem. Hát, szia.
Figyelem a szemét, a nyakát
és az ágyékát: meleg, egy méterre tőlem.
Azon gondolkozom, vajon az egykori
gyarmatosítók is így néznek-e szét.
Ez a föld valaha a miénk volt.
Hogy kéne most megérinteni?
Hogy vagytok mostanság –
nem valami fényesen, ugye?
Éhínség és járványok,
gerillaharcok és diktátorok,
nekünk kell őket megfékezni.
Tudunk a lángoló kunyhókról és autókról,
az éhezéstől puffadt hasú gyerekekről.

A foga nem rohad,
arca nem hervad,
a szeme nem vörös.
A leheletéből ítélve
nem kezdett el inni.
A gyarmatosító alaposan szemlél.
Hol vannak hát az én nyomaim,
a másik traumája, az én történelmi igazságtételem?

Szőlőt eszünk
és konyakot iszunk,
hát ja, most szőlőt eszünk
és konyakot iszunk.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://versumonline.hu/vers/az-ex/

minimap