Siljo, Juhani: Nyilt vizen (Selvään veteen Magyar nyelven)
Selvään veteen (Finn)Jäätä ja lunta ja jäät’ oli vain, vaivoin ma laivani lävitse sain. – Saavuinpa selvään veteen: aallot vuorina vyöryvät eteen!
Äsken aavojen äänettömyys, yksin kulkijan ikävyys. – Kuulen jo kutsua monta, aaltojen lempeä levotonta!
Ruskuen allemme murtui jää, eespäin! se vain oli määränpää. – Vieläkö kestät, keula? suoraan näytätkö, suuntaneula?
Tie meren silmiin vihreisiin päin suven tähtiä suunnattiin, kestimme tuimalla tiellä. – Ulapat vihreät uhkaa nyt niellä!
Eespäin! – Mut minne, ah minne päin? Vaalenevan opastähteni jo näin. Vain meren pettäväisyys varma on – vain menon yksinäisyys!
Eespäin, mut eespäin yl’ aaltojen vain, vaivoin kun laivani sulaan sain! Kerranpa taas kokan eteen talvi on valkeena hyytyvä veteen..
|
Nyilt vizen (Magyar)Jég és hó kerített innen, onnan, alig jutottam át csónakommal. – Elérvén a nyílt vizet, tornyosultak vad hullámhegyek.
Várt megint a nyílt víz némasága. Várt az egyedül-járó magánya. - Hívnak-e már, mondd, sokan, hullám-járó gyengéd nyugtalan?
Vörösödve tört a jég alattunk... Vár a cél! s tovább, továbbhaladtunk. – Hajóorr-kibírod-e, jól mutatsz-e, iránytű hegye?
Zöld szemek felé a tenger útja, vezet nyári csillagoknak újra. – Legyűrtük a vészeket. Torkotok tátong, zöld nyílt vizek!
Tovább! tovább! Ó, hová vezérel csillagom, felködlő messze fényjel? – Csak az álnok tenger, az biztos; és hogy egymagad maradsz.
Tovább! De csak hullámtorlaszok közt. Nyílt víz vár, hajómnak orra ott küzd! Bárcsak egyszer újra tél terülne elém, szilárd, fehér!
|