Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rolland, Romain: A Béke oltára (Ara Pacis Magyar nyelven)

Rolland, Romain portréja

Ara Pacis (Francia)

De profundis clamans, de l'abîme des haines,
j'élèverai vers toi, Paix divine, mon chant.

Les clameurs des armées ne l'étoufferont point.
En vain, je vois monter la mer ensanglantée,
qui porte le beau corps d'Europe mutilée,
et j'entends le vent fou qui soulève les âmes:

Quand je resterais seul, je te serai fidèle.
Je ne prendrai point place à la communion sacrilège du sang.
Je ne mangerai point ma part du Fils de l'Homme.

Je suis frère de tous, et je vous aime tous,
hommes, vivants d'une heure, qui vous volez cette heure.

Que de mon cœur surgisse sur la colline sainte,
au-dessus des lauriers de la gloire et des chênes,
l'olivier au soleil, où chantent les cigales!

* * *

Paix auguste qui tiens,
sous ton sceptre souverain,
les agitations du monde,
et des flots qui se heurtent,
fais le rythme des mers;

Cathédrale qui repose
sur le juste équilibre des forces ennemies;
Rosace éblouissante,
où le sang du soleil
jaillit en gerbes diaprées,
que l'œil harmonieux de l'artiste a liées;

Telle qu'un grand oiseau
qui plane au centre du ciel,
et couve sous ses ailes
la plaine, ton vol embrasse,
par delà ce qui est, ce qui fut et sera.

Tu es sœur de la joie et sœur de la douleur,
sœur cadette et plus sage;
tu les tiens par la main.
Ainsi, de deux rivières que lie un clair canal,
où le ciel se reflète, entre la double haie
de ses blancs peupliers.

Tu es la divine messagère,
qui va et vient, comme l'aronde,
de l'une rive à l'autre,
les unissant,
aux uns disant:
«Ne pleurez plus, la joie revient».
aux autres: - «Ne soyez pas trop vains, le bonheur s'en va comme il vient.»

Tes beaux bras maternels étreignent tendrement
tes enfants ennemis,
et tu souris, les regardant
mordre ton sein gonflé de lait.

Tu joins les mains, les cœurs,
qui se fuient en se cherchant,
et tu mets sous le joug les taureaux indociles,
afin qu'au lieu d'user
en combats la fureur qui fait fumer leurs flancs,
tu l'emploies à tracer dans le ventre des champs
le long sillon profond où coule la semence.

Tu es la compagne fidèle
qui accueille au retour les lutteurs fatigués.
Vainqueurs, vaincus, ils sont égaux dans ton amour.
Car le prix du combat
n'est pas un lambeau de terre,
qu'un jour la graisse du vainqueur
nourrira, mélangée à celle de l'adversaire.
Il est de s'être fait l'instrument du destin,
et de n'avoir pas fléchi sous sa main.

O ma paix qui souris, tes doux yeux pleins de larmes,
arc-en-ciel de l'été, soirée ensoleillée,
qui, de tes doigts dorés,
caresses les champs mouillés,
panses les fruits tombés,
et guéris les blessures
des arbres que le vent et la grêle ont meurtris;

Répands sur nous ton baume et berce nos douleurs!
Elles passeront, et nous.
Toi seule es éternelle.

Frères, unissons-nous, et vous aussi, mes forces,
qui vous entrechoquez dans mon cœur déchiré!
Entrelacez vos doigts, et marchez en dansant!

Nous allons sans fièvre et sans hâte,
car nous ne sommes point à la chasse du temps.
Le temps, nous l'avons pris.
Des brins d'osier des siècles, ma Paix tisse son nid.

* * *

Ainsi que le grillon qui chante dans les champs.
L'orage vient, la pluie tombe à torrents, elle noie
les sillons et le chant.
Mais à peine a passé la tourmente,
le petit musicien entêté recommence.

Ainsi, quand on entend, à l'Orient fumant,
sur la terre écrasée, à peine s'éloigner
le galop furieux des Quatre Cavaliers,
je relève la tête et je reprends mon chant
chétif et obstiné.

 
Ecrit du 15 au 25 août 1914.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.gutenberg.org

A Béke oltára (Magyar)

De profundis clamans, a gyűlölet mélyéről
Küldöm hozzád, isteni Béke, e dalt.

A harci lárma ne fojtsa el,
Ha látnom kell is, hogy árad a véres óceán,
Mely a roncs Európa szép testét sodorja,
Ha hallom is, hogy az őrült szél a lelkeket cibálja:

Bár egymagam maradjak is, de hű leszek tehozzád,
Nem árulom el az Ember Fiát.
Mindenki testvére vagyok és mindenkit szeretek,

Ti, egyazon óra embertársai,
Kik egymástól lopjátok el ezt az órát.

Bár fakadna szívemből a szent hegyen
- a dicsőség babér- és cserfái fölé -
Olajfa a napban, hol tücskök énekelnek!

* * *

Ó, fenséges Béke,
Királyi pálcáddal
Rendet tartasz a háborgó világ fölött,
A habok fölött, melyek
Csapkodva verik a tenger ritmusát.

Te dóm, ki igazságos egyensúllyal állasz
Az ellenséges erők fölött;
Vakító csipkeablak,
Hol a nap vére kibuggyan
Szivárványos kévékben, melyeket a művész szeme
Harmonikus egységbe kötözött.

Mint egy nagy madár,
Mely az ég ölén evez,
És szárnyai alatt a mélységet kikölti,
A te röptöd fogja össze azt,
Ami volt, ami van s ami lesz.

A Boldogság testvére és a Fájdalom testvére vagy,
Ifjabb is, de bölcsebb ezeknél;
Kézen fogod mind a kettőt,
Mint két folyót egy tiszta csatorna köt össze,
Melyben az égbolt tükröződik
Fehér jegenyék kettős sora közt.

Te vagy az isteni hírnök,
Aki jön s aki megy,
Mint a tutaj, parttól parthoz,
Hogy őket összekösd;
Egyikhez így szólsz:
„Ne sírj, az Öröm majd visszatér!"
Másikhoz így:
„Ne kérkedj, a Boldogság, ahogy jött, úgy el is illan!"

Szép anyai karjaid lágyan átölelik
Sok ellenséges gyermekedet.
Mosolyogva nézed őket,
Míg tejtől duzzadó kebledbe marnak.

Összekapcsolsz kezeket, szíveket,
Melyek egymást keresvén szétszakadtak;
Igába hajtod a tudatlan bikákat,
Hogy ne harcra tékozolják
Izzadt testük vad dühét, megtanítod őket,
Hogy barázdákat vájjanak a televény húsába,
Melynek mélyén a mag csírázik.

Te vagy a hű barát,
Ki a visszatérő fáradt harcosokat fogadod:
Győző, legyőzött egyforma szívednek,
Mert küzdelmük jutalma
Nem holmi földcafat,
Mely egy napon a győző ellenfelével kevert
Zsírját hizlalja majd,
Nem, - ezek a sors szerszámai voltak,
És nem hajoltak meg az ő kezében.

Ó, te mosolygó Béke,
Két szelíd szemed csupa könny,
Nyári szivárvány, napsütéses este,
Arany-kezekkel simogatod a nyirkos földeket,
Becézgeted a földre hullt gyümölcsöt,
Begyógyítod a fák sebeit,
Ha szél és jég gyilkolta őket.

Adj írt nekünk és ringasd kínjainkat!
Mind elmúlik, mi is.
Csupán te élsz örökké.

Testvérek, egyesüljünk, s ti is, ti vad hatalmak,
Melyek itt csatáztok meggyötört szívemben.
Kéz a kézbe forrva, meneteljetek víg táncütemre!

Ne menjünk lázasan, ne siessünk:
Mi nem hajszoljuk az időt;
Hisz megfékeztük örökre.
A Béke a századok fűzfa-gallyából építi fészkét.

* * *

Úgy, mint a tücsök, mely kint a földeken dalol.
Vihar jön, zuhogva hull a zápor,
Elönti a barázdát, - és a dalt.
De alighogy elvonul a vihar,
Újra rákezd a kis dacos zenész.

Így én is, majd ha a füstölgő Keleten
A rommá tiprott föld felett a Négy Lovas
Dübörgő vágtatással megint tovanyargal:
Felkapom fejem, és újra énekelni kezdek, -
Gyengén bár, de daccal.

 
1914. Augusztus 15-25.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaF. Z.

minimap