Nazor, Vladimir: A gályarab éneke (Galiotova pesan Magyar nyelven)

Pokle su me prikovali zlizane za ove daski,
Ja nisan već doma videl, ni svoje zagledal majki.
Si l cela mi, kuća bela? Si l mi, majko, prebolela?
 More, more sinje!

Pokle su me zakopali va ovu drevenu rakvu,
Videl nis bora va šume, ni na nebe sunce žarko.
Si l se, drevo, osušilo? Si l se, sunce, ugasilo?
 More, more sinje!

Nogi su mi polomili, strili su mi dšu mladu.
Brižan san ti na ten svete!…Galebi, oj beli tići,
Poletite dole k jugu, ter moju pozdravte majku!
 More, more sinje!

Pest zemlji mi prnesite! Bašelka mi struk darujte!
Suho veslo će procvast mi i duša će uteešit se.
Pak ću onput mirno slušat, ća mi šapćeš kroz galiju,
 More, more, sinje!

Muklo ćeš mi pesan pevat: "Utopit ću brod prokleti;
Duboko ću ja peljat te, mir kade je, hlad i sena;
K dete ću čuvat slepo i zibat te lepo, lepo:
 Trajna, nina, nena!"

Amióta láncra vertek, gályapadhoz bilincseltek,
Szülőhazám már nem láttam, azóta vagyok anyátlan.
Régi házam, megvagy-e még? Édesanyám, siratsz-e még?
 Tenger végtelenje!

Amióta eltemettek, korhadt koporsóba tettek,
Fenyőfát egyet se láttam, napot az égen nem láttam.
Sudár fenyőm, kiszáradtál? Fényes napom, megvakultál?
 Tenger végtelenje!

Lábamat bilincsbe törték, bízó lelkem elgyötörték.
Sanyarú sorsa rabélet! ... Ti sirályok, ti fehérek,
Szálljatok el messze délnek, jó anyámat köszöntsétek!
 Tenger végtelenje!

Egy kis földet ha hoznátok! S bazsalikomot, egy szálat!
Bús evezőm kirügyezne, árva lelkem megbékélne.
Nyugodtabban hallgathatnám, mit suttogsz a gályabordán,
 Tenger végtelenje!

Vigasztaló dalt dúdolgatsz: „Elsüllyesztem rossz hajódat;
És leviszlek, le, a mélybe, hűvösségbe, békességbe;
Mint gyermeket babusgatlak, elringatlak, elaltatlak:
 Csicsíj, fiam, tente!" –