Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Ady Endre: Mensch in der Unmenschlichkeit (Ember az embertelenségben Német nyelven)

Ady Endre portréja

Ember az embertelenségben (Magyar)

Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,
Indulj föl megintlen a Földről!
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,
Tetőn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyüket:
Milyen baj esett a magyarban
S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,
Olyan igazán szenvedőnek,
Ki beteg szívvel tengve-lengve,
Nagy kincseket, akiket lopnak,
Bekvártélyoz béna szivébe
S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,
Óh, minden Jövő, be féltelek,
(Bár föltámadt holthoz nem illik)
S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szivemből szakajtván
Eszembe jut és eszembe jut:
Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.



Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Mensch in der Unmenschlichkeit (Német)

Mein Herz war zerschmettert von einem Gewehrkolbenstoß,
Mein Auge war geschunden von tausend Schrecken,
In meiner Kehle hockte ein stummer Dschinn,
Und mein Gehirn war vom Wahnsinn geschlagen.

Und dennoch, dennoch erhebe dich jetzt, meine Kraft,
Erhebe dich abermals von der Erde!
Mag droben der Morgen schon graun oder höllische Mitternacht dauern?
Gleichviel, erhebe dich nur tollkühn,
Wie du es tatest vor langer, so langer Zeit.

Hundert Himmel und hundert Höllen konnten
Einem stolzen Ungarn nichts schöneres geben
Als Mensch sein in der Unmenschlichkeit,
Ein Ungar im gehetzten Ungartum,
Ein eigensinniger Toter, zum Leben wiedererwacht.

Auf der zertretenen Landstraße der Entsetzen,
Auf dem Gipfel, wie ich’s immer wollte,
Durchträumte ich das Ungeheuerliche:
Wie elend es dem Ungarn ergangen
Und wie Gott manchmal hilflos ist.

Und solch ein Toter muß heute leben,
Solch ein wahrhaftiger Schmerzensmann,
Ein siechender, der in sein lahmes Herz Schätze
Einschreint, daß sie nicht gestohlen werden,
Zu wahren wähnend
Ein schöneres Gestern.

O alle Trauer, wie sehr begreife ich dich,
O alle Zukunft, wie sehr fürcht ich für dich
(Obwohl sich das nicht schickt für einen auferstandenen Toten),
Und wie bedaure ich mein hinschwindendes Volk.

Dann, gerissen aus meinem kranken Herzen,
Fällt es mir wieder und wieder ein:
Mein Herz war zerschmettert von einem Gewehrkolbenstoß,
Mein Auge war geschunden von tausend Schrecken,
In meiner Kehle hockte ein stummer Dschinn,
Und mein Gehirn war vom Wahnsinn geschlagen.

Und wieder leb ich und rufe für andre:
Ein Mensch in der Unmenschlichkeit!



KiadóCorvina Kiadó, Budapest
Az idézet forrásaArion. Nemzetközi költői almanach

minimap