Babits Mihály: Új esztendő
|
Új esztendő (Magyar)1918.
Idegeimen apokaliptikus zene tombol, bábeli gyermekágy a világ, véres lében remeg és csikorog - ó jaj, ki a kínokban ki a kínokban vajudó? Én vagyok, te vagy, mi vagyunk, egy lett mindenki e kínok apokalipszisában, e véres ágy vonaglásában, rángunk és futkosunk, patkánymódra, óriás talpak alatt, jaj! véres és vértelen kaszák villódzanak a tetemszagú légben, és torkon lehel a ragály csontpalotákból idegen zene szól viharok paradicsoma kibomlik.
Mit szólsz, ég és föld? Mit rántasz, iszonyú új esztendőkbe, ég? A föld hallgat és zordan karikáz sötét telében - de egyszer ébrednie kell, és akkor mit mond majd változatlan szép tavaszával, mit mond feldúlt erdeivel, mit mond eleven erőivel, mit mond rettenetes ugarain kisarjadó vadvirágok ezer beszédes szemeivel - Ember, te züllött, véres, rossz kártyás, éji veszett játékodból a réten ocsudva, - hogy fogsz a vadvirágok szemeibe nézni?
|
