Illyés Gyula: I popoli muti (Néma népek Olasz nyelven)

A Guernica-sorozathoz

Tetteik sem a tetteik.

Álmaik is mást magyaráznak.

Uraikat.

Tükrükből más-más fintorog ki,

bár mosolyogjanak,

hajdani vonásaikkal bár.

Több krákogással,

mint széltől csavargatottan a tölgyek,

több köpködéssel

mint fuldoklók, ha mégis partot érnek,

századonként gyüjtenek össze

egy szót, egy kő-tömöret.

Fül kellene

rá, isteni.

Maguk sem hallják, csak belül;

az égbolt-magasra nyiló

állkapcsok mennydörgés-sorozatát;

a csont forgóiból a kín

villámait.

Alla serie di Guernica

Le loro azioni non son di loro.

Anche i loro sogni spiegano altro.

I loro signori.

Dai loro specchi altri ghignano,

sebbene sorridano

con i propri tratti d’una volta.

Col più gracchiamento,

come le querce storte dal vento,

con più sputacchiata,

come gli anneganti se tuttavia raggiungono la riva,

raccolgono una parola

secolarmente, una tosta come la pietra.

Ci vorrebbe l’orecchio

divino per sentirla.

Neppur loro la sentono, solo interiormente;

la serie di tuoni delle mascelle,

che volano alto sino al cielo;

i fulmini del tormento

dai rotanti delle ossa.