József Attila: Judit (Judit Spanyol nyelven)

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már,
   be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
   mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
   nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
   nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
   s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
   ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
   Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
   s rám ne haragudj.

1936. okt. eleje

El otoño despluma los árboles, el frío comienza,

hay que hacer el fuego.

Tú arrastras la estufa, sola la trasladas,

como en el tiempo

de los pasados fríos cuando aún mis brazos, amada,

no te habían oprimido,

cuando entre los dos no surgían querellas y yo no sentía

que no estaba contigo.

Ahora la noche es más larga y silenciosa, el mundo es más

grande

y aun más peligroso.

Si coses, ya no remendarás nuestra manta común,

convertida en jirones y polvo.

Las frías estrellas arden en las ramas desnudas.

Y tú, .aún sigues meditando?, ¿tienes frío?

Duerme. Yo también duermo solo. ¡Cúbrete bien!,

y no estés enfadada conmigo.