Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kosztolányi Dezső: Amo la gente mesta di Pest (Ó én szeretem a bús pesti népet Olasz nyelven)

Kosztolányi Dezső portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Ó én szeretem a bús pesti népet (Magyar)

Ó én szeretem a bús pesti népet,

mely a Külső-Józsefvárosba tépett

ruhákba jár vasárnap délután,

 

és ámolyogva, szédelegve hallja,

hogy döng a tükrös kávéházak alja,

s a mozi-reklámokra néz tunyán.

 

Sokszor úgy érzem, szinte-szinte vétek,

hogy csöndben élek, nem nézek felétek,

s az álmok lenge fodrát fodrozom.

 

Ilyenkor aztán, elhagyott vasárnap,

kis görbe közein a téli sárnak

vezeklőn járok az utcátokon.

 

Itt élnek ők, a kedveskék, e járdán,

letaposott cipősarokkal, árván,

kávémérésbe bújva hallgatag.

 

Éhes leányaik, kiket szeretnek,

kopott árvácskák, fáradt, vézna szentek,

gázláng alatt sötéten állanak.

 

Ki nézte meg, mit rejt szobájuk árnya?

Ki leste meg, van-e ágyukba párna?

Ki látta, hogy mi a bús, pesti nép?

 

Én láttam a munkást és lázra bujtott,

sápadt arcát, hogy rossz szivarra gyújtott,

és láttam a föld vérező szivét.

 

Bármerre mennék, ide visszatérnék,

bármerre szállnék, átkozott, szegény nép,

a gondodat kiáltaná a szám,

 

mert bánatkővel van utcád kirakva,

szemed a bánat végtelen patakja

s jaj, ez a föld, e bús föld a hazám.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Amo la gente mesta di Pest (Olasz)

Oh, io amo la gente di Pest, la gente mesta,

che domeniche pomeriggio, nei vestiti

laceri, percorre le strade della periferia,


ascolta barcollando, gironzolando

come dai caffè tirati a specchio rintrona la voce

e neghittoso fissa gli occhi sulla locandina.



Spesso lo avverto, quasi – quasi è un peccato,

che io viva ritirato, che di voi non mi curi,

tessendo l’intricata trama dei sogni miei.



A quest’ora, di domeniche desolate,

espiando percorro le vostre strade,

nei vicoli contorti del fango invernale.



Poverine, vivono qua, su 'sto marciapiede,

con le scarpe scalcagnate, nel silenzio, sole

e derelitte, nella mescita del caffè immerse.



Le loro figlie affamate, ma tanto amate,

povere consunte, stanche, magre sante,

sotto il lampione a gas, stanno ferme cupamente.



Chi ha visto, cosa si cela all’ombra delle stanze?

Chi ha sbirciato, se nei loro letti v'è un cuscino?

Chi ha mai capito, com’è la gente mesta di Pest?



Ho visto il lavoratore e m'incitava alla ribellione,

il suo viso pallido, mentre accendeva un sigaro scadente,

ho veduto il cuore della terra sanguinante.



Ovunque io vada, è qui che farei ritorno,

ovunque io voli, povero sventurato popolo,

la mia bocca urlerebbe solo la tua sofferenza,



perché la tua strada è con la tristezza è lastricata,

gli occhi tuoi sono ruscelli dell'eterna tristezza,

Ohimè, 'sta terra, 'sta terra mesta è la mia Patria.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap