Petőfi Sándor: Luda (Az őrült Horvát nyelven)

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!
 
 
Szalkszentmárton, 1846. január

- - - - Što se bunite?
Gubite mi se s vida?
U krupnu sam poslu. Žurim.
Korbač pletem. Plameni bič iz sunčanih zraka;
Izbičevat ću svijet!
I jaukat će, a ja hihotati,
Ko što se smijaše, dok sam jaukao.
Hahaha!
Jer život je takav. Hihoćemo se i plačemo.
Sve dok smrt ne šapne: Šut!
Jednom sam i ja umro već.
Otrov mi oni u vodu ulili
Koji su vino moje ispili.
A šta učiniše ubojice moje
Zločinstvo svoje da bi prikrili?
Na odru kad sam izložen ležao
Nad mene se svili pa su plakali.
Hteo sam tada na njih skočiti
I odgristi im nosine.
Al neću ih odgristi; smislih
Nek imaju nos i neka mirišu
Kad trunem i nek se uguše.
Hahaha!
Gdje me ukopaše! U Africi.
To mi sreća bi,
Jer me hijena izrova iz rake,
Jedini dobrotvor bješe mi ta zvijer,
Al i nju prevarih,
Butinu mi je proždrijeti htjela,
A ja joj srce ponudih svoje,
No tako gorko bilo je ono, da crkla je!
Hahaha!
Ali, zaludu! Ovako prolazi
čovjekov svaki dobrotvor. Šta je čovjek?
Vele: svijeta korijen
Koji u nebu gore cvate
Al to je laž!
Cvijet je čovjek čiji korijen
Tamo je dolje, paklu na dnu.
Mudrac me ovome naučio neki
Koji luda velika bi, jer od gladi svisnuo je.
Što nije krao, ili pljačkao?
Hahaha!
Al šta se cerekam kao luda ja?
Ta, plakati bih morao.
Plakati sto zloban tako naš je svijet.
Ta i bog svojim oblak-očima
Oplače često što ga stvorio.
Al šta koriste suze nebeske?
Na zemlju padnu, na zemlju poganu
Gdje ih ljudi zgaze nogama
I – šta biva od njih
Od suza gospodnjih? – Blato!
Hahaha!
O nebo, nebo, stari isluženi vojniče,
Sunce je odličje što ti kiti grud,
A odora, razdrta odora – oblak
Hm. Tako otpustiti staroga vojnika
S jedinom nagradom za služenje dugo:
Odlikovanjem i krpom odore,
Hahaha!
A znate li šta znači na jeziku ljudskom
Kad prepelica kaze: pućpurić…?
To znači: Izbegavaj ženu!
Jer žena k sebi privlači muškarce
Kao more – rijeke.
A zašto? – Da ih proguta.
Lijepa je zvijer ženska zvijer,
Lijepa, ali opasna,
Otrovnog pica pun zlatan pehar.
Pio sam te, o ljubavi!
Kapljica tebe gorča je
Od mora jednog medenog.
Kapljica tebe gorča je
Od mora jednog otrova.
Vidjeste li vi već more
Kada bura njime ore
I sije u njega sjeme samrtno?
Vidjeste li nepogodu
Tog riđeg seljaka
Što plugom munje ore?
Hahaha!
Voće kad sazri opadne sa stabla.
Sazrelo si voće, svijete, opadni!
Do sutra čekam još,
A ako ni sutra Sudnji ne osvane Dan,
Zakopat ću do srca zemljina
I barut ponijeti u nj,
Pa ću svijet sav
Baciti u zrak! Hahaha!