Márai Sándor: Seventy-two (Hetvenkettő Angol nyelven)

Mint a varázsló, ki hisz is, nem is
Elhagyták ember is, meg Isten is,
Súgva, mormogva, ismételve, félve
Fel suttogja vad igéit az égre
Így mondhassam el én is titkomat
A szó elszáll, a hús meg elrohad
De ami szónál, anyagnál erősebb
Megérintett, s lelkem, testem merő seb
Mint a bélpoklos, kin a Jel világít
Úgy jelölt meg örökre e világ itt
Láttam a titkot, s nem hallgathatok
A bűn füstje elfödte a napot
A túlsó partra láttam, a sötét fény
Igézetébe, hol a láng lobogva
Kel és elalszik, Sátán csipkebokra –

A világ messze van, már iszonyú
Ólom hangon vonít a háború
A parázs bűn perzsel mindent ma itt
Zsidót, keresztényt, európait
A házak ajtaját vérrel jelölték
Akiben hinni érdemes, megölték
Amiért élni érdemes, gyalázat
Ágyadban dög, bűzös barlang a házad
Pecérek kezén a hívők, s a hit is
Megnyíltak kapuid, Apokalipszis
A vérvád vijjog a világ felett
Aki ma csókol, holnap eltemet
Akit ma ölelek, holnap halott
Reggel elad, ki este ringatott –

A világ végén ülök, Babilon
Partjain, már a halált hallgatom
Az ég, a föld, a víz mind zengenek
Gyászoljon jól, ki világot temet
Sirasson jól, aki mindent sirat
Amit ma toll ír, mind: sírfelirat

(1944. Karácsony este)

Like the magician, believer or not
Abandoned by man and also by God,
Murmurs, whispers his wild words up high
Confiding, repeating, fearing the sky
So let me recount my secret as well
While words fly away, the flesh rots in hell
Something stronger than words can extol
Touched me, wounding my body and soul
Like the leper, by stigma lit to the core
This world has marked me forever and more
I have seen the secret and cannot be mum
The fumes of sin have covered the sun
I have seen the dark light enthranced in its spell
Across the shore where it rises and sets
Satan’s dog-rosebush that this fire begets -
 
A distant world lies in hideous sounds
Scorched in lead ember, a war that howls
Murdering all those still breathing today
Jews, Christians, patriots in harms way
Doors of their houses were tagged with blood
Brave men whose ideals were smeared in mud
What was worth living for now turned into shame
A beast in your bed, your house a putrid frame
In flayer’s hands, the faithful flock awaits
Wide open are Acopalypse’s gates
While libelous screams fill the world with sorrow
The one kissing me, shall bury me tomorrow
The one in my arms will die without warning
Who loves me now betrays me in the morning -
 
At the world’s end, on Babylon’s shores
I sit, hearing the sound of death’s wows,
Heaven and earth, seas and rivers resound
Lamenting our demise, grievance bound
They mourn over us, ‘till we cross their path:
What this pen writes now is our epitaph.
 
 
(Christmas Eve, 1944)