Kántor Péter: Monologo di Lucian Freud sul corpo abbandonato a se stesso (Lucian Freud monológja a magára hagyott testről Olasz nyelven)

Mit is mondhatna erről? Őt a test
nemcsak úgy önmagában érdekli, a látvány,
hogy szép-e vagy csúnya, persze az is,
hanem hogy mit mutat neki a test a létből,
mit tud a létezésről az anyag.
Mit csinál, amikor magára hagyják,
cipőtlen-ruhátlanul, egyedül?
S a tudat felügyelete alól ha kikerül,
álmában miről álmodik a test?
És az arc mit rejt? Holott meztelen,
miről hallgat olyan beszédesen?
Miféle mindenségbe nyílna ki,
ha úgy kinyílna, mint egy kertkapu?

A történeteket elmossa az eső,
elhordja a szél, mint a homokot;
ami marad belőlük, a testbe van beírva.
Események, tettek, ideák, eszmék –
nem látszik, csak a hús, csak karok és lábak.
És senki nem illusztrál semmit semmivel,
és senki nem magyarázza, amit maga sem ért.
Ül, fekszik a világ magára tárva,
mint a műtőasztalon, elárvulva, kábán,
behunyt szemmel, lesütve a szemét,
csak ritkán néz valaki szemtől szembe. –
Tájak: kifacsarodott, elhagyatott testek,
egy pár levetett cipő, reggel, este.

(Lucian Freud albumából, 4.)

Cosa mai potrebbe dire al riguardo? A lui
non interessa il corpo di per sé, la visione,
s’è bello o brutto, certo, anche quello,
ma quel, che il corpo mostra dall’esistenza,
il materiale cosa sa dell’esistenza.
Cosa fa, quando viene abbandonato a se stesso,
senza scarpe, ne vestiti, da solo?
Cosa sogna il corpo una volta uscito
da sotto il controllo della coscienza?
E il viso cosa cela? Sebbene nudo,
su cosa tace così eloquentemente?
Se si aprisse, come il cancello d’un giardino,
su che tipo d’universo si spalancherebbe?

Le storie spazza via la pioggia,
porta via il vento, come se fosse sabbia;
quel, che di loro rimane è scritto nel corpo.
Eventi, azioni, ideali, idee –
non si vede, solo la carne, solo le braccia e le gambe.
E nessuno illustra alcunché con alcuna cosa,
e nessuno spiega ciò, che lui stesso non capisce.
Seduto, il mondo su di sé spalancato,
come sul tavolo operatorio, orfano, intontito,
con gli occhi chiusi, con gli occhi abbassati,
solo raramente guarda qualcuno faccia a faccia. –
Paesaggi: corpi distorti, abbandonati,
un paio di scarpe tolte, al mattino, alla sera.
 
(Dall’album di Lucian Freud, 4.)