Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Kántor Péter: Una sera sotto il cielo gialloblu (Egy este sárgáskék ég alatt Olasz nyelven)

Kántor Péter portréja

Egy este sárgáskék ég alatt (Magyar)

Egy este úgy érezte a Duna partján,
mintha Velence sárgáskék ege alatt üldögélne,
a Lidón, nem messze a gyötrődő Aschenbachtól.
 
A vendégek sorra távoznak,
csak ők ülnek kitartóan a karosszékükben,
mögöttük a hallgatag, bábszerű pincérek.
 
Meneküljünk! - súgta minden porcikája,
de Aschenbach oldalt hajtotta a fejét,
és keresztbe vetett lába nem mozdult.
 
Beleragadt a saját pókhálójába,
és nincs erő, mely kimozdíthatná őt onnan.
Ha legalább meg tudna szólalni. Vagy sírna.
 
Valaki lapozott egyet a könyvében,
vagy nem is valaki, hanem a déli szél,
szárazon, hangtalanul.
 
Maradunk. Azok az útra kész csomagok
nem a mi csomagjaink. Azok a hajók
nem a mi hajóink, nem velünk szállnak vízre.
 
Ha legalább sírni tudna. Vagy kiabálna.
De csak ült a kihalt Duna-parton,
várta, hogy leszakadjon a sötét.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttp://www.barkaonline.hu

Una sera sotto il cielo gialloblu (Olasz)

Una sera, sulla riva del Danubio, si sentì come
se stesse seduto al Lido, sotto il cielo gialloblu
di Venezia, non lontano dal tormentato Aschenbach.
 
Gli ospiti se ne vanno, uno dopo l’altro,
solo loro stanno seduti tenacemente sul seggiolone,
dietro di loro, i camerieri a mo’ di manichini.
 
Fuggiamo! Gli suggeriva ogni suo membro,
ma Aschenbach inclinò la testa di lato,
e non si mossero le sue gambe incrociate.
 
S’era invischiato nella propria ragnatela,
e non v’è forza capace di smuoverlo da lì.
Se potesse almeno parlare. O piangere.
 
Qualcuno sfogliò una pagina del suo libro,
o meglio, non qualcuno, ma il vento del sud,
aridamente, silenziosamente.
 
Rimaniamo. Quei bagagli pronti per il viaggio,
non sono i nostri bagagli. Quelle navi, non sono
le nostre navi, non è con noi che salperanno.
 
Se potesse almeno piangere. O gridare.
Ma continuò a star seduto sulla riva deserta
del Danubio, aspettando, che crolli il buio.
 
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap