Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Rakovszky Zsuzsa: Dialogo sul tempo (Párbeszéd az időről Olasz nyelven)

Rakovszky Zsuzsa portréja

Párbeszéd az időről (Magyar)

A:

A múltnak sosincs vége. A jelen

– az is a múlt, álöltözetben.

Rozsdás lavór a még levéltelen

bodzabokor tövében, vizes böjti szelekben

fölszárnyaló papírzacskó, az égbe

kapaszkodva az ágak fekete szövedéke,

földmélyi ikreik, a gyökerek lenn –

ugyanaz a tavasz tíz éve, negyven éve:

soha nem múlik el, amit szerettem.

 

B:

De az idő, mint nyaktiló, lesújt.

Múlt és jelen közt ott a vérben

sikló penge. A póló, amit a szél lefújt,

s most ott hever az orgonabokor tövében,

nem röppen vissza a kötélre újra.

S ha valaki cigarettára gyújt a

szivárgó gázcső közelében,

a lángoló jelenből nincs visszaút a múltba,

két külön kontinens a „már nem” és a „még nem”.

 

A:

Ahogy az akna negyven éven át

ott vár a sűrű gazban

a kézre, mely kioldja lelkét, a robbanást,

ahogy a holt tavasz kísért az új tavaszban,

jéglapba zárva évtizedeket

kivár a gyűlölet, a szeretet,

amíg új kés sajog a régi sebben:

soha nem múlik el a szeretet,

ahogy nem múlik el a gyűlölet sem.

 

B:

Sötét hernyók a porban, mint rég: dióvirág.

De ez nem az a por, és nem az a diófa.

A pók, amelyik itt rohan le-föl a kád

falán, meg amelyik lefolyt a lefolyóba,

ugyanolyan, de nem ugyanaz mégse.

Halott anyád a gének semmilyen cselvetése

nem hozza vissza, legfeljebb az álom.

Amit egynek mutat az érzések sötétje,

idegen és sokféle napvilágon.

 

A:

De ami napvilágnál idegen,

ott vár rád a sötétben, öröktől ismerősen.

Kinn habzik, elforr az idő, de benn

valami nem bír megváltozni mégsem

soha. A vénkor udvara felett

a gyermekkor holdja mind fényesebb,

nincs is jelen, csak múlt álöltözetben:

soha nem gyógyul be a régi seb.

Azt szeretem, akit mindig szerettem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/display

Dialogo sul tempo (Olasz)

A:

Il passato non ha mai fine. Il presente

- anche quello è passato, da travestito.

Il cattino arrugginito sotto il sambuco

spoglio, nel umido vento quaresimale

una busta di carta volteggia,

al ciel’ aggrappato intreccio nero dei rami,

sotto, come gemelli sotterranei, le radici –

è la stessa primavera da dieci, da quarant’anni:

non passerà mai quel che avevo amato.

 

B. 

Il tempo, come ghigliottina s’abbatte.

Tra il passato e il presente, persiste

nel sangue scivolante lama. La maglietta

buttata giù dal vento, or’ giace sotto

il cespuglio di lillà, non risale più sul filo.

E se nella vicinanza del tubo di gas che

perde, qualcuno accende una sigaretta,

dal presente in fiamme non v’è strada

di ritorno nel passato, due continenti

distinti, “il non più”, e il “non ancora”.

 

A.

Come la mina, che per quarant’anni

attende la mano nella gramigna,

lo scoppio, che libererà la sua anima,

come la primavera morta ti perseguita

nella primavera novella, come nella lastra

del ghiaccio l’odio e amore per decenni attende,

finché nella ferita vecchia nuovo coltello duole:

l’amore non passa mai col tempo,

come non passerà mai neppure l’odio.

 

B.

Come tempo addietro, bruchi scuri nella polvere:

fiori di noce. Ma questa non è la stessa polvere

non è lo stesso albero di noce. Il ragno, che

scorrazza sulla parete della vasca, e quel l’altro,

che è finito nello scolo, è uguale, ma non è lo stesso.

Nessun inganno dei geni riporta in vita tua

madre defunta, tutt’al più solo il sogno.

Quel, che l’oscurità dei sentimenti fa apparir’

unita, alla luce del giorno è estranea e svariata.

 

A.

Ma quel che appare estranea alla luce del giorno,

è familiare da sempre, ti attende là nel buio.

Fuori schiuma, evapora il tempo, ma dentro

qualcosa resiste, non potrà mai modificarsi.

La luna dell’infanzia è sempre più luminosa

sul cortile della vecchiaia, non esiste

il presente, solo il passato travestito:

la vecchia ferita non potrà mai guarire.

Amo colui, che da sempre avevo amato.

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap