Heltai Jenő: Dal

A nyomorúság országútján

Magányos vándor, ballagok,

Akik szerettek, messze tőlem,

Akit szerettem, elhagyott.

Akikkel együtt álmodoztam,

Már révbe értek rendre mind,

Én az örök küzdést, bolyongást

Elölről kezdhetem megint.

Nagy küzdelem, kevés dicsőség,

Mégis, hiába, szép a lét!

A rózsa, melyet magam téptem,

Mindig megérte tövisét.

Párizs, 1900