Kálnoky László: La casa vieja (A régi ház Spanyol nyelven)

Egy gyomfölverte őszi kert vöröslik,

hol az égő avar

tüze tompán fénylik a ködön át,

és a kőszobrot ellepő bozótnak

ormótlan, zöld szoborformája van.

Fölösleges belépni a szobákba,

ahol törött ablakon, rozsdaszeplős

tükrön árnyékokat táncoltat most a szél,

s a tapétáról megszöktek a színek.

Nem oldozhatja senki föl

a jövevényt, ki halasztást kapott,

a földön vesztegelni egyelőre.

Odabenn se pattanna szét

a homlokát szorongató vasabroncs.

Jobb elrohanni messze,

a korlát nélküli fahídon át,

vagy nézni lenn a vasszínű vizet,

amelyben arca eltorzult ellipszis,

és szája megvonagló téglalap.

Se enrojece un jardín otoñal enmalezado,

donde brillan opacos, a través de la niebla,

los fuegos de hojarascas ardiendo, y la espesura

cubre la estatua pétrea y tiene aspecto

de una informe escultura enverdecida.

Ni para qué entrar en los cuartos,

donde en ventanas rotas y espejos herrumbrosos

bailan sombreas movidas por el viento,

y el color ha escapado del papel de los muros.

No puede absolver a nadie

al forastero a quien le concedieran

un plazo más aún sobre la tierra;

tampoco adentro habría que romperse

el grillete que la aprieta la frente.

Mejor es huir lejos,

atravesar el puente sin barandas,

o ver abajo del agua color hierro,

donde su rostro es óvalo deforme,

y su boca un rectángulo crispado.

Escobar Holguín y