Fodor András: Csak mi…
Csak mi… (Magyar)Pillogó szemcsék, messzi napvilágok, kovakövek megnémult sercegése. Hozzászoktunk hamar, hogy olykor fönnakad már, amit felétek földobálunk. Jó volna szabadulni gyötrelmeinktől is, miket akaratunk izzása éget. Az összeállt salak, baljós, hideg madár, nem semmisül meg, jön velünk.
Utazunk szakadatlanul vonzások csillagrendszerében, idegünk és eszünk között az éhes ismeretlen mégis mindegyre nő. Csak mi tudunk a szeretet s a gondolat két szárnyán felszökellni, csak mi tudunk a végtelen időből – ha kell, siettetve a törvényt –, a véges térbe visszahullani.
|