Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sebestyén Péter: Prima elegie din Bornholm (Első bornholmi elégia Román nyelven)

Sebestyén Péter portréja

Első bornholmi elégia (Magyar)

Kísértet-helyőrség ez itt. Valami ébren tartja e sarkát a földnek.
Aludni-vágyva egy szörny-képzelet figyel - -
Elevenné mozdul az árny; egy vénséges emlékezet.
Látta már: romokban a dán délután; nem hord hajnali színt se
nap se éj - -

Sziklaszirt őrzi önmagát. Az itt-születettek máshová vitték
sorsukat; nem tértek vissza a sárkányhajókat ácsolók. Nekik
hódolt Lloegyr s a messzi Thule. Csillagos távolság őrzi még
csontjaik; hisz roppant görbület a Föld. Ismerős égbolt nem
láthatja Vinland partjait.
Kelták, szászok, Claudius katonái - - Ők jelennek itt,
mint nyugaton, egy más kastélyban a sosemvolt-király, aki
elveszi Fortinbras álmát -- hogy meg ne haljon, ha aludni tér.

A sírokon hallgatnak a rúnák. Betűzhetetlen titkok a Körkörös
Templomokban; rejtve még a pogányok szép hite.
Itt egyetlen kereszt sem ismer Jeruzsálemet - - Elfed és bújtat,
ha úgy akarod.
Hammershus óriás terei -- mintha az anyag se rombolhatná
önmagát -- kezdték az időt. Álom-szigetet őriznek; arctalan
s nem tudva feltámadást. Sóvárog a csönd a mára elfeledett
feledésre.

Fölfedve a kristály-végtelent, szólnak a sziklák.
„- Mérhetőre nem lelsz, ifjú ember. Számíthatsz akárhány
jégkorszakot: három milliárd év, nekünk ezt jelenti a Semmi.
Hétszer láttuk fordulni galaktikánk. Azért most végy papírt
és írj. Tudjuk: bekötött önmagába, mint mind a világ műveit,
téged is az idő. Ülj le ránk; hallgass a holtakra, kik tollad
vezetik. Ne félj: örökre káprázat vigyáz.
Még megszólítunk: az éj, a fű, a kő."
 



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásaszerző

Prima elegie din Bornholm (Román)

Aici e garnizoană de fantome. Ceva ține treaz acest colț al pământului.
O imaginație-monstru privește, așteptând somnul - -
Umbra devine vie; o amintire străveche.
Știe: după-masa daneză e în ruine; nu cunoaște culoarea zorilor
nici ziua, nici noaptea - -

Stânca se păzește. Cei născuți aici și-au dus în altă-parte
destinul; nu s-au mai întors tâmplarii vaselor-dragon. Lor se
închină Lloegyr și depărtata Thule. Depărtare stelară le păzește
oasele; căci Pământu-i o curbură uriașă. Cer cunoscut nu
poate vedea țărmul Vinland-ului.
Celți, sași, oștenii lui Claudiu - - Ei apar aici
ca în vest, într-un alt castel regele nefost, care
duce visul lui Fortinbras - să nu moară în timp ce doarme.

Tac runele pe morminte. În Bisericile Circulare
secrete nedestăinuite; credința necredincioșilor încă-i ascunsă.
Aici nici o cruce nu cunoaște Ierusalimul - - Te acoperă
și te ascunde, dacă vrei.
Terenurile uriașe din Hammershus - parcă materia nu s-ar putea
autodistruge - - știrbiră timpul. Păzesc insulă de vis; fără chip,
neștiind de înviere. Liniștea râvnește după uitarea
uitată.

Descoperind infinitul de cristal, stâncile vorbesc.
”- Nu găsești nimic măsurabil, tinere. Poți număra
oricâte ere glaciare: Pentru noi, nimicul înseamnă trei miliarde de ani.
Văzusem galaxia noastră rotindu-se de șapte ori. Și-acum ia o hârtie
și scrie. Știm că timpul te-a legat, cum legase toate operele
lumii. Așează-te pe noi;  ascultă morții, care-ți conduc
stiloul. Nu-ți fie frică: iluziile te păzesc mereu.
Îți  mai vorbim: noaptea, iarba, stânca.”
 



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap