Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sebestyén Péter: La prima elegia di Bornholm (Első bornholmi elégia Olasz nyelven)

Sebestyén Péter portréja

Első bornholmi elégia (Magyar)

Kísértet-helyőrség ez itt. Valami ébren tartja e sarkát a földnek.
Aludni-vágyva egy szörny-képzelet figyel - -
Elevenné mozdul az árny; egy vénséges emlékezet.
Látta már: romokban a dán délután; nem hord hajnali színt se
nap se éj - -

Sziklaszirt őrzi önmagát. Az itt-születettek máshová vitték
sorsukat; nem tértek vissza a sárkányhajókat ácsolók. Nekik
hódolt Lloegyr s a messzi Thule. Csillagos távolság őrzi még
csontjaik; hisz roppant görbület a Föld. Ismerős égbolt nem
láthatja Vinland partjait.
Kelták, szászok, Claudius katonái - - Ők jelennek itt,
mint nyugaton, egy más kastélyban a sosemvolt-király, aki
elveszi Fortinbras álmát -- hogy meg ne haljon, ha aludni tér.

A sírokon hallgatnak a rúnák. Betűzhetetlen titkok a Körkörös
Templomokban; rejtve még a pogányok szép hite.
Itt egyetlen kereszt sem ismer Jeruzsálemet - - Elfed és bújtat,
ha úgy akarod.
Hammershus óriás terei -- mintha az anyag se rombolhatná
önmagát -- kezdték az időt. Álom-szigetet őriznek; arctalan
s nem tudva feltámadást. Sóvárog a csönd a mára elfeledett
feledésre.

Fölfedve a kristály-végtelent, szólnak a sziklák.
„- Mérhetőre nem lelsz, ifjú ember. Számíthatsz akárhány
jégkorszakot: három milliárd év, nekünk ezt jelenti a Semmi.
Hétszer láttuk fordulni galaktikánk. Azért most végy papírt
és írj. Tudjuk: bekötött önmagába, mint mind a világ műveit,
téged is az idő. Ülj le ránk; hallgass a holtakra, kik tollad
vezetik. Ne félj: örökre káprázat vigyáz.
Még megszólítunk: az éj, a fű, a kő."
 



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásaszerző

La prima elegia di Bornholm (Olasz)

E’ un presidio fantasma questo qui. Qualcosa tiene sveglio quest’angolo della terra.
Una visione – mostro vigila assonnata - -
Un ombra si muove come rinata; un ricordo vetusto.
Ha già visto: il pomeriggio danese in rovina; né giorno né notte portano con sé
i colori dell’alba - -

Un faraglione custodisce sé stesso. Gli indigeni hanno portato altrove
il loro destino. Non son tornati i carpentieri dei dragoni.
Lloegyr e il lontano Thule a loro erano devoti. Distanza siderale sorveglia ancora
le loro ossa; tanto, la Terra è una curvatura smisurata.Il firmamento conosciuto non
può vedere le coste di Vinland.
Celti, sassoni, i soldati di Claudio - - loro compaiono qui,
come all’ovest, in un altro castello un re mai – esistito, chi
priva Fortinbras dal sonno - - per impedirgli di morire, quando a dormir si appresta.

Sulle tombe tacciono le rune. Nelle chiese circolari indecifrabili
segreti; celano ancora il bellissimo credo dei pagani.
Non una croce di qua conosce Gerusalemme - - ti cela se vuoi
e ti nasconde.
Le piazze immense di Hammershus  - - come se anche al materiale fosse impedito
di autodistruggersi - - hanno cominciato il tempo.Custodiscono isole di sogno;
impersonale non sapendo  del risorgimento. Anela il silenzio all’oblio
dimenticato.

Svelando il cristallo – infinito, parlano le rocce.
“- Giovanotto, di misurabile non trovi niente. Puoi contare un infinità
di ere glaciali: tre miliardi di anni, a noi questo significa il Niente.
Abbiamo visto girare sette volte la nostra galassia. Perciò adesso prendi carta
e scrivi. Sappiamo: come tutte le opere del mondo anche te
ha incorporato il tempo. Siediti su di noi, ascolta i morti che guidano
la tua penna. Non aver paura: l’incantesimo vigila per sempre.               
Ti rivolgeremo ancora: la notte, l’erba e la pietra."



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap