Sebestyén Péter: Kommentár a szavakhoz
Kommentár a szavakhoz (Magyar)Ay, mondja, és álmodik. Ha majd felébred, észreveszi a legelső cápát és tudja, mit miképpen rendezzen el. Oroszlánok ugyan nincsenek (senki nem bír tudomással efféle lényekről, tehát nem álmodhat velük), de aki e hiányt megméri, az összevérzi a szavak fehér lepedőjét és senki nem marad ártatlanul. A fölforgatott világ entrópiája, semmi más. A vakok ujjaiban ott a körültapogatott fény mindahány megnevezése, amit a nap vagy az éj megírt. A halak szemét látja, a megmozdíthatatlan hiányt a kerekségben, a lámpások sorát a móló mellett. Senki nem vár vissza senkit. A parton még áll valaki, vagy valakinek a szelleme. Ha most nevet ad neki, diadalmasan tér vissza, mint tavasszal a száműzött uralkodók. A palánkra támaszkodik, megméri a távolságot, a háromszögek helyén mintha a saját arca volna, minden uszony csodaszép ami közelít vagy elmarad. Tegnap már eloldozta a csontvázat, álmodik, a szellemnek arca sincs már, csak a hal szeme, ahogy az egekbe emelkedik. Rajzanak a cápák, körültáncolják a felhőket, a csónakban áll és nézi a Föld kezdőpontját, álma véget ér és minden temetetlen szó az eszébe jut. Mikor a hal eléri az óceán feneketlen fenekét, felébred. A csónak végében ott lapul az ami nincs, sörényén délibáb, az álmok partvidéke, suttog valamit, feltápászkodik és – mint a szellem – végiglépdel a móló halszagú kövei felett.
|