Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sebestyén Péter: Prvo napastovanje Bonfido Gatija (Bonfido Gatti első megkísértése Szerb nyelven)

Sebestyén Péter portréja

Bonfido Gatti első megkísértése (Magyar)

A csöndes kikötőket Isten simogatja. Elülnek mind a tengerkaszáló tavaszi viharok s a megtért hajón senki sincs. Se evező, se vitorla, csonka árboc maradt csupán, a tárgyak nehézkes szeretete a százölnyi mély iránt és kilenc fehér elefánt a fedélzeten, mit Taprobané országából – ami János pap uradalmának is neveztetik – küldtek kegyes uramnak, Ravenna hercegének. Ott állnak mióta világ a világ, szemükben árnyék, a dolgok pókhálós szerelme, a kerekké görbített terek képtelen üzelmei. Lesorjáznak a recsegő pallón, átmasíroznak a hallgató városon, a kísértetek sóhajain, egymás farkába kapaszkodnak és szánják mind a hitetlen időt.
A régi cirkusz előtt megállnak mind, munkám itt bevégzem velük, én, Bonfido Gatti, orvos és alkimista, aki kilenc évig vártam rájuk. Felütöm a Könyvet, ami nem írattatott és semmiség benne minden ami feljegyezhető, a lehetetlen állatok körbe állnak és a bolyongó király is megérkezik. Testéből beszél a könyv, egy kincsről ami elveszejt és elveszíthetetlen, talpon a cirkusz és fölötte megáll a nap, a fehér elefántok (amikre gondolni nem szabad) harsognak, megidézik a Halál versenyló-idomú teremtményeit, egy gyöngymosolyú asszonyt, a vágyakozás bódult glóbuszait és én - mielőtt még földet érnék - belesiklok a világ szívének ájult áramlataiba.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásaa szerző

Prvo napastovanje Bonfido Gatija (Szerb)

Bog miluje tiha pristaništa. Miruju proletnji vihori koji more uzburkaju i nikog nema na pristigloj lađi. Ni vesla, ni jedra, tek goli jarbol ostao i nezgrapna ljubav predmeta prema stohvatnoj dubini i na palubi devet belih slonova koji su iz zemlje Tapronabea – što se naziva i carstvom oca Jovana – milosrdnom gospodaru, vojvodi Ravene slali. Otkad je svet svet tamo stoje u očima sa senkom, paučinom prepletenom ljubavi prema stvarima, nemogućim smicalicama okruglo savijenih trgova. Silaze niz skripuće moštanice, prelaze preko ćutljivog grada, uzdaha sablasti, hvataju se za repove i nepoverljivo vreme svi sažaljevaju.

Zastanu ispred starog cirkusa, tu svoj posao s njima ja, Bonfido Gati, lekar i alhimist, ko je njih devet godina čekao završavam. Otvaram nenapisanu Knjigu i u njoj sve što se može zapisati ništarija je, nemoguće životinje u krug stoje a i kralj lutalica stiže. Knjiga iz njegovog tela govori, o izgubljenom blagu koji se ne da izgubiti, cirkus je na nogama, iznad njega zastane sunce, urlaju beli slonovi (na koje se ne sme ni pomisliti), prozivaju stvorenja nalik trkačkog konja Smrti, jednu ženu s osmehom bisera, omamljene zemaljske kugle čežnje a ja – pre no što bi se prizemnio – utapam se u onesvešćene tokove srca sveta.



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

minimap