Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szívem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
Az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.
