Győrffy Ákos : Quattro frasi sulla montagna e sul lago (Négy mondat a hegyről és a tóról Olasz nyelven)

Azt kéne látnom, ami előttem van, de nem azt látom,

hanem valami egészen mást, azt, amit képzelek.

Szorosan a kövekhez tapadnak, nem fölfelé,

hanem vízszintesen terjeszkednek, talán mert

agyonnyomná őket az ég, a nagyon közeli

ég, a kúszófenyők térdig érő erdői az út mellett,

talán az ég súlya miatt, inkább tényleg lapulni,

szorosan a kövekhez, arccal a kőnek.

Nem lehet felbecsülni a távolságokat, a közel nem közel,

a távol nem távol, az itt nem itt, az ott nem ott,

nem távolodom és nem közeledem,

nem érek oda és nem hagyom el,

csak megyek és figyelem,

ahogy nem mozdulok el.

A szél teste a tó, ahogy testté lesz a szél, a tó felszínén

az üresség a teste, az üresség a fodrozódások közeiben.

Dovrei vedere quel, che mi sta davanti, ma non è quel,

che vedo, bensì, qualcosa di molto diverso, quel,

che immagino.

S’aderiscono saldamente alle pietre, non s’espandono

all’insù, bensì orizzontalmente, forse perché il cielo

li schiaccerebbe, quel cielo troppo ravvicinato, boschetto

di mugo alto sino al ginocchio al ridosso della via, forse

per il peso del cielo, o in realtà preferiscono appiattirsi

saldamente sulle pietre, con il viso rivolto alla pietra.

Le distanze non si possono valutare, la vicinanza non

è vicina, la distanza non è distante, il qui non è qui, il là

non è là,

non mi allontano e non mi avvicino,

non lo raggiungo e non lo distanzio,

cammino soltanto e osservo,

come non mi sposto.

Il corpo del vento è il lago, in quanto il vento diventa

corpo, sulla superficie del lago il suo corpo è il vuoto,

il vuoto negli intervalli delle increspature.