Szécsi Margit: A kivirágzott kéz

Nagy Lászlónak

Ki forgat a ragyogó Űrben?

Ki tölti be még a véremet is sugárral?

Mi vágott egybe a lényemet villogtató idővel,

száguldó sorsom ostorával, urával?

Én apró almácska, a föld szájai közt

lavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője!

aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjben

ágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle!

S te, megérted e muszáj-tánc nagyszerűségét,

s tudod: rám-lángoló szerelmedből nem vész semmi se kárba

mert az én halálom: győzelem a halálon, s magasztos, mint az anyáké:

  gyere velem táncolni a halálba.

Kő és jég üdvözült arca figyel engem öröktől.

Aluszom, csontomnak sötét hordák csontja a párna.

De föltámadnak az ősök, ha mozdul a derekam:

  gyere velem táncolni a halálba.

Kiülnek a lobogós szemek a koponya-gödörbe,

benövi áldott bőr azt, ami lárva,

rézperecek csörrennek, tapsol a kivirágzott kéz –

  gyere velem táncolni a halálba.

Hörren a bozóti párduc, támadna, s nem mer,

foga megcsattan, idegesen reszket szőke szakálla,

körénk vonja a szörnyeket a gyönyörű hús –

  gyere velem táncolni a halálba.

Beérik minden, érik a vihar is az égen,

feldörög az ég, mintha rávernének érces gitárral,

nagy zápor-csöppök, mint ezüst ókori pénzek

fizetnek a termésért, fekszik a föld kitárva.

Íme, a mezőkből hirtelen kinől a város,

felhőkarcolók tetőprizmáin hasal a felleg,

fönn, fönn a szélkakasok heves réz-szárnyai

hülnek az űri fúvásban, s gyönyörűen kelepelnek.

Én, aki feltörtem a nyomorból, hogy Európát

elragadjam, én, a világ női vagánya,

zászlómat a legmagasabb tetőre tűzöm –

  gyere velem táncolni a halálba.

Édességet, keserűséget begyűjtött a vérem.

Gazdag vagyok, bár alig telik ruhára.

Forgok, mint a szélmadár, új muzsikák tornádója iránt–

  gyere velem táncolni a halálba.

Randevúm az élettel csupa tisztesség, csupa hűség.

Nem zabált lényem, hájat föl nem szedett magára.

Tesem, mint lelkem, még eszményektől szikár –

  gyere velem táncolni a halálba.

Nagy éjszakámat én álmodom teli

élőkkel, tiszta szívekkel, s álmodva-szállva

forgunk majd a termékenység csillag-terében –

  gyere velem táncolni a halálba.

Irgalmatlan az idő, rideg szelében

gurulnak óriás glóriák sápadtra-válva.

De az én védtelen arcom fényessége el nem múlik –

  gyere velem táncolni a halálba.