Késő éjjel mentem haza
a hóesésben.
Kívülem egy lélek sem járt már
a Béke téren.
De nem! A téren két szerelmes
állt összebújva.
Hajukat a goromba évszak
hóval befújta.
Ölelték egymást önfeledten,
nem vettek észre.
Nem néztek hóra, szélre sem, csak
egymás szemébe.
Fehér volt már a tér egészen,
de körülöttük
kör támadt, – a hulló pihéket
felfogta testük.
Szerelem, ifjúság varázs-
körében álltak;
tovább siettem – meg ne törjön
a szép varázslat.
Kívántam nekik ott magamban
sok földi szépet
s hogy életük ne háborítsák
haragos évek
és akkor is így nézzenek még
egymás szemébe,
mikor a tél végképp befesti
hajukat fehérre.
