Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Faludy György: L’ultima preghiera di Michelangelo (Michelangelo utolsó imája Olasz nyelven)

Faludy György portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Michelangelo utolsó imája (Magyar)

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Nyolcvanhat évig álltam fenn az állvány
csúcsán, Uram, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány,
s öklömben torzó vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz még, vén bűnöst, szeretni
Istenszobrász! A márvány én vagyok. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://dia.jadox.pim.hu

L’ultima preghiera di Michelangelo (Olasz)

La tua incudine è la terra, stando nel cielo
la tua mano descrive un arco come il sole.
Da settantasei anni sto fermo sul tavolato
dell’impalcatura, eppure non ti avevo trovato.
 
Sotto il mio scalpello si sgretolava il marmo,
torsi e simulacri son rimasti nel mio pugno.
Fugace arcobaleno, tu che brillavi sotto
ogni pietra, eppure io non ti avevo trovato.
 
Io stesso son diventato un vecchio blocco di pietra,
dai cespugli lacerato, scontroso, rude e taciturno,
ma nel mio animo la luce celeste brilla ancora.
 
Come potrei levare la corazza del mio corpo?
Scultore degli Dei colpiscimi, se sei capace
di amare, me vecchio peccatore! Il marmo son io.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap