Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Faludy György: Monológ életre halálra

Faludy György portréja

Monológ életre halálra (Magyar)

Úgy mint az őrült szerető szeret 

vizes fejjel, beomló ég alatt 

taposni őszi fasor avarán: 

e földön úgy szerettem járni én. 

Vagy mint utas idegen városokban, 

ki első este sétaútra megy, 

ide-oda fut, néz, nem tud betelni, 

megizzad s boldog révületben érzi, 

hogy álmainak városába ért, 

hol minden új: a kirakatok fénye, 

a kávéházi italok színe, 

a sok sétáló – mintha ünnep volna – 

s a szabadság vad kakukkfű-szaga 

s vágyik maradni már itt mindörökre – 

mint ő, úgy voltam e világgal én. 

 

Én tudtam: itt minden új, meg nem térő, 

páratlan, ritka s múló fenomén. 

Ha lepke szállt, azt mondtam: „Jól megnézzed, 

először és utólszor látod ezt.” 

Ha jó baráttal boroztam, oly szívvel 

és szóval láttam, mintha reggelig 

meg kéne halnom – és mindezt azért, 

mert folyton féltem a hajnaltól, melyen 

nem lesz barát, se bor, se ébredés. 

Érez így más is, de agyába gyűri. 

Ám én a homlokomban hordtam ezt. 

Súgólyukából tudatom csak egyre 

fenyegetődzött: „Minden elmúlik.” 

S e szikra itt a nemlét vasfogói 

között, a lét csodája, hogy vagyok, 

a pusztulás fogatlan állat-ínyén 

még felvillanó szentjánosbogár, 

az ellentétek izzó sistergése 

s az elmúlás örökös, csontig vájó 

tudata: ezek adtak életemnek 

ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát, 

ezek tettek bolonddá, mámorossá, 

s ezek bűvöltek kacsalábon forgó 

kastélyt a puszta létből énelém. 

 

Ittasan a föld egyszeri borától, 

reáfonódva, úgy öleltem át 

minden fogalmat, tárgyat és személyt, 

mint részegek a lámpaoszlopot. 

Így lett világom szép. A csillagég 

gobelinekkel tapétás múzeum, 

a tér három dimenziója körben 

élmény-bálákkal telt raktár, ahol 

órám számlapja tizenkét személyes 

terített asztal s másodperceim 

nehéz mézcseppek csöppenései. 

Így lettem én a föld szerelmese, 

a nagy rajongó, felhők Rómeója, 

holt városok alatt a trubadúr, 

gót csipkedíszek faragója rímben 

s éjféli fürdés pogány ünnepének 

mezítlen papja, míg időm lejárt 

s eltűntem én, a múló fenomén 

a fenomének örök tengerén. 
 
(Recsk, 1952)


FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://www.nagel.hu/faludy-gyorgy/monolog-eletre-halalra.php

minimap