Csoóri Sándor: Preghiera barbarica (Barbár imádság Olasz nyelven)

Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
fogadj méhedbe vissza.
Tévedés volt a születésem;
én a világ akartam lenni:
oroszlán és fagyökér együtt,
szerelmes állat, nevető hó,
a szél eszméje és a magasság
széjjel csurgatott tintafoltja –
s lettem felhőbe vesző ember,
egyetlen út királya,
hamu-csillagú férfi
s amit magamban egyesítek,
rögtön megoszt, mert mulandó
s csak sóvárgásomat csigázza…
Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
méhed küszöbe előtt állok.

Pietra dalle rughe non spianabili,
roccia con la luminosità d’una madre,
riaccoglimi nel tuo grembo.
La mia nascita è stato un errore;
io volevo diventare il mondo:
un insieme di leone e radice dell’albero,
animale innamorato, neve ridente,
l’idea del vento e dell’altezza
sparpagliata macchia d’inchiostro –
sono diventato un uomo perso nella nuvola,
re d’unica strada,
uomo dalla stella di cenere,
e mentre dentro di me collego,
condivide subito, perché è fugace,
solo il mio struggimento tormenta…
Pietra dalle rughe non spianabili,
roccia con la luminosità d’una madre,
sulla soglia del tuo grembo sono in attesa.