Csoóri Sándor: Vidim plavu lampu u gibanju (Látok kék lámpát lengeni Szerb nyelven)

            Nem erdők hűvösében:
            férfikarok homályán
            rejtőzik Magda –
            fülében virág-függő
            s derekán aranykígyó
            nyújtózkodik a Holdra.

Első szerelmem, hold-leány,
te más egekre szálló,
parázsló tenyerembe
mernél-e még zuhanni?
Tíz ujjam emlékezik,
tíz körmöm fölhasad,
hogy szenvedve láthassam
elfordult arcodat –

            Vasárnap van: hallod-e?
            búgnak templomi orgonák,
            zsoltárt énekelsz hozzám,
            zsoltárt éneklek hozzád.
            Nincs pap, nincs Isten, mi vagyunk
            fehér oszlopok árnyán
            jelenvalók és hitvallók
            szerelem áldozásán.
Vasárnap van: tudod-e?
Nagy eső zuhog: látod-e?
Villám sétál az utcán.
Ha rádnéz, meg is halhatsz.
Bújj ide ballonom alá,
bújj ide örömöm alá,
soha meg nem halhatsz.

Tíz ujjam emlékezik,
ruhám is emlékezik
butácska örömömre.
Nem volt füledben függő,
derekadon se kígyó
s nem tudtam, hogy a tested
hajolna szerelemre.
Orgonazúgást hallottam,
liliom hegedűszavát –
Hallok most tompa dobszót,
bűnért jajgató zongorát
s látok kék lámpát lengeni,
sötét szobába hívót,
hogy megfojtsam derekadon
a hideg aranykígyót.

            Ne u hladu šuma:
            Magda se u senci
            ruku muškaraca skriva –
            u ušima naušnica od cveta
            a na kuku zlatna zmija
            se proteže ka Mesecu.
 
Prvo moja ljubavi, devojko meseca,
ti koja na druga neba letiš,
dal bi još smela
na moje užerene dlanove pasti?
Sećaju se moji prsti,
pucaju moji nokti,
da bi ti okrenuto lice
u svojoj patnji mogao videti –
 
            Nedelja je: čuješ li?
            orgulje u crkvama se čuju,
            meni psalm pevaš,
            tebi psalm pevam.
            Nema popa, nema Boga,
            u senci belih stubova
            pri pričesti ljubavi
            prisutni i ispovednici mi smo.
Nedelja je: znaš li?
Pljušti: vidiš li?
Na ulici grom šeta.
Pogleda li te, možeš i umreti.
Sakrij se ispod mog balona,
sakrij se ispod mog ushićenja,
nikad ne možeš umreti.
 
Prsti mi drže u sećaju,
i odelo drži u sećanju
moje bezazleno radovanje.
Nisi imala naušnice,
niti na struku zmiju
i nisam znao da bi ti telo
ljubav priželjkivalo.
Čuo sam zvuk orgulja,
violinu ljiljana –
Sad tup glas bubnja čujem,
te klavir koja za grehom jada
i vidim plavu lampu u gibanju,
u tamnu sobu pozivajuću
da bi hladnu zlatnu zmiju
na struku tvom zadavio.