Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Baka István: Carmen 1 - 3 (Carmen 1-3 Olasz nyelven)

Baka István portréja

Carmen 1-3 (Magyar)

1. Az érte meg, nem az a rózsa...

Az érte meg, nem az a rózsa,
Mit odadobtál, hanem az,
Mi nyelvhegyemtől harmatozva
Bontotta szirmát: a tavasz,

Egyetlen tavaszom virága,
Amit csak árulás, halál
Követhetett. Megérte, drága,
Hogy ami romló, sírba száll

Idő előtt, - a te idődben
Úgy sincsenek órák, napok;
Szeress akárkit - énelőttem
Nem voltál, és ha nem vagyok,

Nem is lehetnél! Nyári, kármin
Rózsáid szirma elpereg...
A kérdésre: ki vagy te, Carmen?
Csak véreddel felelhetek.

Nem érted, Carmen? Engem, téged
Nemcsak a kéj köt össze már,
Hanem az árulásod végleg
Feloldó végtelen halál.


2. Ahogyan én szerettelek...

Ahogyan én szerettelek,
Carmen, csak én, csak én, csak én, -
Bolond lány, hogy feledheted
Egy torreróért könyedén?

Emlékszel még? Szoknyáidat,
Mint szirmokat bontottam én
Ki sorra, s ajkam megtapadt
A forró, bíborló bibén.

Emlékszel? Még táncoltam is,
Bár botlábú vagyok, veled, -
S pogányul csókoltad hamis,
Húsbálvány-istenségemet.

Ahogyan én szerettelek,
Carmen, csak én, csak én, csak én, -
Bolond, ki ily könnyen feled,
S inkább letörve hull elém.

Már nem is kellenél! Hiszen
Virágporod reám tapadt
Örökre, - fölszállok s viszem
Halál-kasomba csókodat.


3. Ó, Carmen! Ha kimondom a neved...

Ó, Carmen! Ha kimondom a
Neved, mely nemcsak szó, de élet
S halál esszenciája, - ma
Tudom már: az volt az itélet,

S nem a hóhérkötél, melyen
Ellengem holnap dallamát vad
Nevednek: Carmen, Carmenem,
S azt is, hogy áldlak, áldlak, áldlak.

A földre csöppen majd magom,
Ha végsőt rándulok, s alóla
Kikél és fölsír magzatom,
A magzatunk: a mandragóra.

Halott vagy és halott leszek;
De ő igézetével áthat
Mindent, s a földiek felett
Uralkodik: kaján varázslat.

Ó, hogyha akkor, akkor én,
S te is, te is, ha mind a ketten...
Aréna-létünk bűvkörén
Belül te, én kívül rekedtem.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu/09400/09446/09446.htm#155

Carmen 1 - 3 (Olasz)

1. Per lei, che n’è valsa la pena…
 
Non la rosa, che avevi gettata,
Ma quel, che fioriva rorida sulla
Punta della mia lingua: la primavera,
Per lei, che n’è valsa la pena,
 
Il fiore della mia unica primavera,
Quel, che solo il tradimento, la morte
Poteva seguire. N’è valsa la pena
Cara, quel ch’è decadente muore
 
Anzitempo, - tanto nel tuo tempo
Non ci son le ore, i giorni neppure;
Ama pure chiunque – prima di me
Non c’eri, e non potresti esistere
 
Senza la mia presenza! Si sperdono
I petali della tua rosa scarlatta…
Alla domanda: Carmen, chi sei tu?
Solo col tuo sangue posso dar risposta.
 
Carmen, tu non comprendi? Te e me,
Ormai non è solo la voluttà, che unisce,
Ma la morte infinita, che proscioglie
Il tuo tradimento definitivamente.
 
2. Come t’avevo amato io…
 
Come t’avevo amato io,
Carmen, solo io, solo io, solo io, -
Pazza ragazza, come puoi scordarlo
Così facilmente, per un torero?
 
Ti ricordi ancora? Le tue gonne,
Sfogliavo come petali, una dopo
L’altra, le mie labbra s’aderivano
Sul ardente, purpureo pistillo.
 
Ti ricordi? Avevo perfino ballato,
Sebbene io sia imbranato, con te, -
E baciavi paganamente la mia
Falsa divinità - feticcio di carne.
 
Come t’avevo amato io,
Carmen, solo io, solo io, solo io, -
Pazza chi dimentica così facilmente,
Piuttosto crolla affranta davanti a me.
 
Ormai non ti vorrei più! Tanto
Il tuo polline di fiore mi s’attaccato
Addosso per sempre, - m’alzo in volo,
Porto nel mio alveare della morte il tuo bacio.
 
3. Oh, Carmen! Se pronuncio il tuo nome…
 
Oh, Carmen! Se pronuncio il tuo
Nome, che non è solo parola, ma
L’essenza della vita e della morte, - ora
Lo so, che questa è stata la condanna,
 
E non il cappio, su cui volteggio
Domani la melodia del tuo fiero
Nome: Carmen, Carmen mio, eppur’
Ti benedico, ti benedico, ti benedico.
 
Sotto lo spasmo muscolare finale,
Il mio seme goccerà a terra, e di la
Spunterà e manderà il suo primo vagito,
Il mio, il nostro feto; la mandragora.
 
Sei morta e anch’io sarò morto;
Ma lei con la sua magia permea
Tutto e sovrasta gli abitanti della
Terra: l’incantesimo sardonico.
 
Oh, se allora io, se anch’io allora,
E anche tu, anche tu, se entrambi…
Nel cerchio magico dell’esistenza
Tu sei dentro, io son tagliato fuori.
 
(1994)
 
 
 
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap