Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Juhász Ferenc: A flor do silêncio (A csönd virága Portugál nyelven)

Juhász Ferenc portréja

A csönd virága (Magyar)

A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
Ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemedel
Ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel
Száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel

Mint:a.polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak
Csillag halacskákra tekerődnek forró vérüktől ittasúlnak
Nyálkás zöld szem vagyok tengelyen forgó szenvedéseim kigyúlnak
Emelj ki mélyeimből üveges-közönyömtől ragadozó-álcámtól szabadúljak

Egy szarvast hallottam énekeni vándoroljunk arra a tájra
Ott csöndből vannak a levelek a némaság fái felszöknek sudárra
Ott piros madarak virágzanak ődöng a szelídség őz-sutája
Kihajt szívedből a szívem holdfényben nyit a csönd virága.



KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
Az idézet forrásaJuhász Ferenc művei. I. Köt. Versek és eposzok.

A flor do silêncio (Portugál)

O silêncio murcha, as folhas da tristeza brotam com as
suas nervuras rígidas.
Tu não grites, não grites, não me dilaceres com os teus
olhares,
Não me dês a forca das cordas vivas dos teus queixumes,
dos teus pesares.
Estou a ressequir-me no fundo da minha carne, a minha
morte veste-me de moscas ruidosas e azuis.

Os meus nervos estendem os seus tentáculos de polvo
para o vácuo viscoso,
Abarcam os astros-peixes da infância, enebriam-se com
o seu sangue ardente.
Sou apenas um olho glauco humedecido a rodar no seu eixo,
os meus tormentos incandescem.
Arranca-me às profundezas vítreas da minha indiferença,
liberta-me desta crisálida voraz.
Já oiço cantar o cervo, vamos por essas terras
Onde as florestas são de silêncio, e as árvores do mutismo
ostentam as suas ramadas,
Onde florescem aves vermelhas, o veado da doçura é errante.
Do teu coração jorra o meu, e ao luar desabrocha a
flor do silêncio.



Az idézet forrásaPoetas Húngaros. Porto : Limiar, 1991. p. 123.

minimap