Radnóti Miklós: Ó, régi börtönök

Ó, régi börtönök nyugalma, szép

    és régimódi szenvedés, halál

költőhalál, fennkölt és hősi kép,

    tagolt beszéd, mely hallgatót talál, -

mily messzi már. A semmiségbe lép,

    ki most mozdulni mer. A köd szitál.

A valóság, mint megrepedt cserép,

    nem tart már formát és csak arra vár,

hogy szétdobhassa rossz szilánkjait.

Mi lesz most azzal, aki míg csak él,

amíg csak élhet, formában beszél

s arról, mi van, - ítélni így tanít.

S tanítna még. De minden szétesett.

Hát ül és néz. Mert semmit sem tehet.

1944. március 27.