Radnóti Miklós: Come il toro (Mint a bika Olasz nyelven)

Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika,
ki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körbe rohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.
És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű,
repedő levegővel és dobbantása nyomán
gyötrőt fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.

S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, -
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, küzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda -
és lassan, szomorún bőg a kövér levegőben.

Így küzdök én is és így esem el majd,
s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.

Ho vissuto finora la mia vita come un torello, chi
nell’afa di mezzodi, tra le vacche gravide si annoia,
e per far mostra della propria forza scorazza tutt’
intorno e in aggiunta del suo gioco, dalla sua bava
una  schiumosa bandiera fila. Scuote la testa e si
rivolta, dalle sue corna, l’aria squarciata e dalle sue
battute, sul pascolo terrorizzato, l’erba e terra
martoriata schizza.

Anche adesso vivo come un toro, ma come un toro
che nel mezzo del prato pien di grilli si arresta e
annusa l’aria. Sente la presenza del capriolo nei
boschi della montagna, che sta in ascolto; e al
sibilio del vento, che porta l’odor’ del branco di
lupi, scatta via -
lui  annusa l’aria ma non fugge, come fuggono
i caprioli, e pensa, quando giungerà l’ora, lotterà
e cadrà, le sue ossa saranno dal branco disperse
nella landa –
e mugghia piano e tristemente nell’aria  grassa.

Cosi lotto anch’io e morirò cosi, combattendo,
e come ammonimento per l'epoche a venire,
la landa custodirà le mie ossa.