Kenyértörés ez a tiszta asztal fölött egyik fele az enyém a másik a tiéd
s jósággal gondolunk azokra akik már elmentek erről a földről
de mindezek csak szavak éjszaka-felriasztott madarak szállnak s valahol lehullanak a feneketlen vizekbe vagy a végtelen mezőkre
hiába küldöm el őket hozzád te alszol s a szél bejön a réseken hogy árnyékkal és porral örökre betakarjon
érintelek de te csak alszol tovább egy küldönc jön hozzád a hidakon
őt sem látod meg pedig fényből van s léptei előtt kinyílik a táj
tenyereim bölcsőjében ringatlak kelj föl kelj föl egyetlen virágszála életemnek
egy óra még s a vonatok elindulnak egy óra még s ez a ház kifordítja magából emlékeink gyűjteményét
a sötét felhők fönnakadtak ujjaimon s integetnek a város fölött akár az ég elfáradt állatai
mit gondoljak rólad hiszen már mindent megbocsájtottam néked
ki küldte rám a kétségeket és bánatokat amik most körülvesznek engem
nem emlékszem a történetre ami bebizonyította gyöngeségemet
az asszony akivel először találkoztam megcsókolt aztán elbocsájtott anélkül hogy még egyszer rátekinthettem volna
utak keresztjén állok így örök idők óta s hiába szólítom azt akit érinteni szeretnék
egy csillag néz be hozzám miközben fúj a szél s az eső leveri a fák virágait.
