Nádasdy Ádám: Ars poetica (Ars poetica Olasz nyelven)

A vattacukorárus, az csinál ilyet:
a hurkapálcáját a teljesen üres,
kissé ütődött, forgó üstbe tartja,
és vár. Remél. Összeszorul mindene,
hogy sikerüljön az, ami szokott.
A pálca végén egyszercsak megtapad
egy szál a semmiből, tágrameredt
szemmel nézik a gyerekek, aztán még egy,
el lehet kezdeni forgatni finoman,
jön már a többi szál, helyet keres,
hogy hol tapadhatna a már meglevőkhöz -
kicsit lazít a vattacukros ember,
dúdol egy keveset, lábat vált, fölnéz,
egyre nagyobb a gombolyag, ő dönti el,
most már, hogy mit akar, hogy hosszúkásat,
vagy lapos-széleset; a gyerekek
arcán elömlik a vigyor, megszületett
a semmiből az édes, fagyott levegő.

Nem mindig van ez így: néha csak áll,
koncentrálva, a vattacukros ember,
nyújtja a hurkapálcát az edénybe,
tuszkolja is kicsit, remegteti,
de semmi. Zörögve szalad az üst,
a horpadásain meg-megcsillan
a fény. A gyerekek egymásra néznek,
ő meg csak rágja a bajuszát.

Il venditore del zucchero filato, lui fa queste
cose: tiene il bastoncino di legno nel roteante,
un po’ ammaccato, completamente vuoto
calderone, e attende. Spera. Trepida tutto il
suo essere, che riesca quel, che di regola riesce.
Tutt’ad un tratto, sulla punta del bastoncino,
dal nulla s’incolla un filo, i bambini lo guardano
con gli occhi spalancati, poi un altro ancora,
si può cominciare delicatamente ad avvolgere,
arrivano anche gli altri fili, cercano spazio,
dove potrebbero appiccicarsi sui fili già presenti –
l’uomo del zucchero filato si rilassa, canticchia
un po’, cambia gamba, guarda all’insù,
il gomitolo è sempre più grande, ormai è lui,
che decide, quel, che vuole, di forma allungata
o piatta e larga, sui visi dei bambini s’allarga
il sorriso, è nata dal nulla l’aria dolce, ghiacciata.
 
Non sempre succede così: a volte l’uomo
del zucchero filato sta fermo, si concentra,
infila il bastoncino di legno nel recipiente,
lo pigia pure un po’, lo fa vibrare,
ma niente. Il calderone scorre fragorosamente,
sulle sue ammaccature balena la luce.
I ragazzi si guardano l’un l’altro, lui
invece continua a mordicchiarsi le labbra.