Mikor másnap délután a fiúk úgy fél három körül sorra beszállingóztak a grund
kisajtaján, a palánk belső részén nagy papírlapot láttak, mely négy sarkán négy
óriási szöggel volt a deszkákhoz szögezve.
A nagy papírlap kiáltvány volt, melyet éjszakája feláldozásával Boka írt. Nagy,
nyomtatott betűkkel volt pingálva, fekete tussal, csak éppen a mondatok kezdőbetűi
voltak vérpirosak. A kiáltvány teljes szövege így hangzott:
KIÁLTVÁNY!!!
MOST MINDENKINEK TALPON KELL LENNI!
BIRODALMUNKAT NAGY VESZEDELEM FENYEGETI,
ÉS HA NEM LESZÜNK BÁTRAK,
AZ EGÉSZ TERÜLETET ELVESZIK TŐLÜNK!
VESZÉLYBEN A GRUND!
A VÖRÖSINGESEK MEG AKARNAK BENNÜNKET TÁMADNI!
DE MI OTT LESZÜNK, ÉS HA KELL,
ÉLETÜNKKEL IS MEGVÉDELMEZZÜK BIRODALMUNKAT!
MINDENKI TELJESÍTSE KÖTELESSÉGÉT!
AZ ELNÖK
Ma nem volt kedve senkinek sem a métázáshoz. A labda csöndesen pihent Richter
zsebében, mert ő volt a labdatáros. A fiúk föl-alá járkáltak, beszélgettek a
nemsokára elkövetkezendő háborúról, majd újra meg újra visszatértek a palánkra
ragasztott kiáltványhoz, tízszer, hússzor is elolvasták a lelkesítő szavakat.
Többen már könyv nélkül is megtanulták, és egy-egy farakás tetejéről harcias
hangon szavalták le az alant állóknak, akik viszont szintén könyv nélkül tudták,
de azért tátott szájal hallgatták, s miután végighallgatták, visszasiettek a
palánkhoz, újra elolvasták, és aztán maguk is egy farakás tetejére másztak,
és ők is elszavalták.
Az egész csapat tele volt ezzel a kiáltvánnyal, mely első volt a maga nemében.
Igazán nagyon nagy lehetett a baj, s igen komoly a veszedelem, ha Boka arra
határozta el magát, hogy kiáltványt bocsát ki a saját legmagasabb aláírásával.
Egyes részleteket már hallottak a fiúk. Itt-ott hallatszott Geréb neve, de biztosat
nem tudott róla senki. Az elnök különböző okokból jónak látta titokban tartani
a Geréb ügyét. Többek közt azért is, mert úgy számított, hogy itt a grundon
fogja rajtakapni, s itt fogja azonnal törvényszék elé állítani. Arra persze
még maga Boka se gondolt, hogy a kis Nemecsek a maga szakállára kiszökik a Füvészkertbe,
s ott az ellenséges hadak táborának kellős közepén világraszóló botrányt csinál…
Ezt csak ma délelőtt tudta meg az elnök az iskolában, a latinóra után, mikor
a pincében, ahol a pedellus a vajas kenyeret árulta, Nemecsek félrehívta, és
mindent elmondott neki. A grundon azonban még fél háromkor is teljes bizonytalanság
uralkodott, s mindenki az elnököt várta. Az általános izgatottsághoz járult
még egy külön izgatottság is. A gittegylet kebelében botrány tört ki. Az egyleti
gitt kiszáradt. Megrepedezett, és használhatatlanná vált, amit úgy kell érteni,
hogy nem lehetett többé nyomkodni. Ez kétségkívül az elnök hibája volt, hisz
azt talán a történtek után magyarázni se kell, hogy az egyleti elnök kötelessége
volt a gittet meg-megrágni. Kolnay, az új elnök ezt a kötelességét a legrútabbul
elmulasztotta. Könnyű kitalálni, hogy kinek volt ez ellen leghamarabb kifogása.
Barabás volt az, aki szóvá tette. Egyiktől a másikhoz ment, és éles szavakban
kelt ki az új elnök hanyagsága ellen. Szaladgálásának sikere is volt, mert öt
perc alatt sikerült a tagok egy részét rábírni arra, hogy rendkívüli gyűlés
összehívását követeljék. Kolnay sejtette, hogy miről van szó.
– Jól van – mondta –, de a grund ügye most előbbre való. A rendkívüli gyűlést
csak holnapra fogom összehívni.
De Barabás lármázott:
– Ezt nem tűrjük! Úgy látszik, hogy az elnök úr megijedt!
– Tőled?
– Nem tőlem, hanem a közgyűléstől! Követeljük, hogy még mára hívja össze a gyűlést.
Kolnay éppen felelni akart erre, mikor a kapu felől felhangzott a Pál utcaiak
jelszava:
– Hahó! Hó! Hahó! Hó!
Mind odanéztek. Boka lépett be a kiskapun. Mellette Nemecsek jött, nagy, piros,
horgolt kendővel a nyaka körül. Az elnök megérkezése megakasztotta a vitát.
Kolnay hirtelen engedett:
– Hát jó, még ma megtartjuk a közgyűlést. De most előbb meghallgatjuk Bokát.
– Ebbe belenyugszom – felelt Barabás, de már akkor a gittegylet tagjai a többiekkel
együtt mind Boka köré sereglettek, és ezer kérdéssel ostromolták.
Ők is odasiettek a csoporthoz. Boka intett, hogy csönd legyen. Aztán nagy figyelem
közepette ezt mondta:
– Fiúk! Már olvashattátok a kiáltványban is, hogy milyen veszedelem fenyeget
bennünket. Kémeink az ellentáborban jártak, és megtudták, hogy a vörösingesek
holnapra tervezik a támadást.
Nagy moraj lett erre. Azt senki se várta, hogy már holnap kitör a háború.
– Igen, holnap – folytatta Boka –, és így mától kezdve kihirdetem az ostromállapotot.
Följebbvalójának mindenki föltétlen engedelmességgel tartozik, s a tisztek valamennyien
nekem tartoznak engedelmeskedni. Ne higgyétek azonban, hogy ez valami gyerekjáték
lesz. A vörösingesek erős fiúk, és sokan vannak. A küzdelem nagyon heves lesz.
Senkit se akarunk azonban kényszeríteni, és ezért még most kijelentem, hogy
aki nem akar a harcban részt venni, az jelentkezzék.
Nagy csöndlett erre. Senki sem jelentkezett. Boka megismételte a felszólítást:
– Aki nem akar részt venni a háborúban, az álljon elő! Nem áll elő senki?
Egyszerre kiáltottak mind:
– Senki!
– Akkor valamennyien adjátok szavatokat, hogy holnap két órakor itt lesztek.
Sorra mindenki Boka elé járult, és Boka mindeniktől a szavát vette, hogy holnap
eljön.
Mikor rendre mindenkivel kezet fogott, emelt hangon így szólt:
– Aki pedig holnap nem lesz itt, az becstelen szószegő, és az be ne tegye ide
többé a lábát, mert bottal verjük ki.
Leszik kilépett a sorból:
– Elnök úr – mondta –, mind itt vagyunk, csak Geréb nincs itt.
Erre halálos csönd lett. Mindenki kíváncsian figyelt, hogy ugyan mi is van Gerébbel.
De Boka nem volt az a fiú, aki eltér az eredeti tervétől. Ő nem akarta kiszolgáltatni
Gerébet, csak úgy, hogy itt a többiek előtt kapja rajta.
Többen kérdezték:
– Mi van Gerébbel?
– Semmi – felelt nyugodtan Boka. – Arról majd máskor beszélünk. Most egyelőre
azon legyünk, hogy a csatát megnyerjük. Mielőtt azonban a parancsokat kiosztanám,
valamit ki kell jelentenem. Ha van köztetek valami harag, hát annak most legyen
vége. Akik haragban vannak egymással, béküljenek ki.
Csönd lett.
– Nos? – kérdezte az elnök. – Nincs köztetek haragos?
Weisz szerényen szólt:
– Én úgy tudom…
– No, ki vele!
– Hogy… Kolnay… meg Barabás…
Boka ránézett Barabásra.
– Igaz ez?
Barabás elpirult.
– Igen – mondta –, a Kolnay…
Kolnay meg azt mondta:
– Igen… a Barabás…
– Hát béküljetek ki azonnal – rivallt rájuk Boka –, mert különben mind a kettőtöket
kidoblak innen! Harcolni csak úgy lehet, ha mindnyájan jó barátai vagyunk egymásnak!
A két haragos odasomfordált Boka elé, és kénytelen-kelletlen nyújtott egymásnak
kezet. Még el sem eresztették egymás kezét, mikor Barabás megszólalt:
– Elnök úr!
– Mi kell?
– Egy kikötésem volna.
– Nos?
Az, hogy… hogy ha a vörösingesek véletlenül nem támadnának meg bennünket, akkor…
akkor… én megint haragban lehessek a Kolnayval, mert…
Boka úgy nézett rá, mintha keresztül akarta volna szúrni ezzel a szempillantással.
– Hallgass!
Erre elhallgatott Barabás. De dúlt-fúlt egy kicsit, és sokért nem adta volna,
ha e pillanatban jól oldalba üthette volna Kolnayt, aki vidáman mosolygott…
– Most pedig – szólt Boka –, közlegény, adja ide a haditervet!
Nemecsek szolgálatkészen kapott a zsebéhez, és egy papírlapot vett onnan elő.
Ez volt a haditerv, amit Boka ma ebéd után eszelt ki.
…
Letette egy kőre, s a fiúk mind köréje kuporodtak. Mindenki kíváncsian várta,
hogy őt hova rendelik, hogy milyen szerep jut neki. Boka pedig elkezdte magyarázni
a haditervet:
– Figyeljetek jól ide! Nézzétek mindig a rajzot! Ez itten a mi birodalmunknak
a térképe. Az ellenség, a kémek jelentése szerint, egyszerre két oldalról fog
támadni: a Pál utca felől és a Mária utca felől. Menjünk sorra. Ez a két négyszög,
amelybe A és B van írva, jelenti a kapu védelmére rendelt két zászlóaljat. Az
A zászlóalj áll három emberből, Weisz vezérlete alatt. A B zászlóalj szintén
három emberből, Leszik vezérlete alatt. A Mária utcai kaput szintén két zászlóalj
védi. Itt a C csapat vezére Richter, a D csapat vezére Kolnay.
Egy hang szólt közbe:
– Mért nem én?
– Ki volt az? – szólt szigorúan Boka.
