Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Beney Zsuzsa: Пътят на Орфей (Orpheus útja Bolgár nyelven)

Beney Zsuzsa portréja
Kjoseva, Svetla portréja

Vissza a fordító lapjára

Orpheus útja (Magyar)

Azzal, hogy átlépett, megszűnt a tér.
Függőleges lappá lettek a lépcsők.
Maga anyaggá a sötét anyagba
olvadva, de tovább is önmaga.
Egyszerre rész és egész a halottak
testéből sárrá taposott agyagban.

A Föld tömörebb, mint mikor csak látta
és sűrűbb. Nem ereszti át a fényt.
Rétegei egymásba préselődnek
felszín a felszínen, de láthatatlan
földpát-lapokból lett amorf göröngyök.
A tér a látás. Talán a besüppedt
szem csarnokában apadt el a víz
vagy a fény égette el önmagát?
Vagy valóban anyaggá lett a lélek?

A folyó kiszáradt, az árnyak útja
eltömődött, ő, aki ott feküdt
sírjában mint egy képzelt nászi ágyban
szétbomlott. Nem volt megfordulni hely.
Talán egy villanás, egy metafora
majd a képek nélküli létezés.

Férfiként indult a szorosba érte.
Aztán a teste tűnt el, majd a lelke.
Magát kereste az üres tükörben.

Mint köd vagy füst nem tapad semmihez,
Mint bodros gőz szétszéled a levesről:
Holtat szeretni: lengő pókfonál.

Amikor visszafordult nem a semmit
Látta. Már semmit se látott.
Nem tudta: Orpheus vagy Eurydiké?



FeltöltőSvetla Kjoseva
Az idézet forrásaA tárgytalan lét

Пътят на Орфей (Bolgár)

Прекрачи и пространството изчезна.
Стълбите станаха отвесна стена.
Плът, слята в мрака на материята,
но той все още беше себе си.
Цяло и част от телата на мъртви,
материя, отъпкана в калта.

Земята тук е плътна и по-гъста,
отколкото отвън. Не пуска светлина.
Пластовете й са се пресовали,
лице в лице, и от невидими
кристали прави аморфни буци
Пространство, зрение. Дали водата
пресъхва в хале’то на очите
или изгаря в своята светлина?
Нима душата се е превърнала в материя?

Реката съхне, пътят на сенките
е претоварен, а той лежи там,
в гроба си, като в брачно легло
и гние. Без място да се обърне.
Само проблясване, метафора
и после битие без образи.

През прохода пое по мъжки по следите.
Тогава изчезна тялото, после и душата.
Затърси себе си в празното огледало.

Не се задържа никъде – като мъгла или дим,
Разпръсна се като къдрава пара над супата:
Любовта към мъртвец: паяжина, зареяна във вятъра.

Когато се обърна, не видя
Нищото. Вече нищо не виждаше.
Не знаеше: Орфей ли е или Евридика?



FeltöltőSvetla Kjoseva
KiadóThe Small Stations
Az idézet forrásasaját

minimap