A könny (Magyar)
Mikor a szemünket könnyek borítják,
Torkunkat vaskezek összeszorítják,
Szánk széle kínosan megremeg,
Azt mondjuk: sírunk, mi emberek.
S az arcunkon gyöngycseppek futnak,
Én nem tudom, hogy hová jutnak,
De mind ég, fojtogat és fáj,
S a lelkünkön barázdát váj.
E könnyek, melyek fel-feltörnek,
Úgy kínoznak és elgyötörnek,
A mosolyunkat megtapossák,
De lelkünket tisztára mossák.
Budapest, 1936. november |
La lacrima (Olasz)
Quando gli occhi nostri son pien’ di lacrime,
Quando gola è serrata dalle mani d’acciaio,
Le nostre labbra tremano penosamente,
Allor’ diciamo: noi uomini stiamo piangendo.
Gocce di lacrime scorrono sul nostro viso,
Ed io non ho l’idea che fine farranno,
Ognuna brucia, soffoca e duole,
Lasciando un solco sulle anime nostre.
Ste lacrime, che sgorgano fuori ogni tanto,
Ci tormentano e ci spossano tanto,
Annientano il nostro sorriso,
Ma la nostra anima pulita renderanno.
Budapest novembre 1936 |
