Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Hallgrímsson, Jónas: Pajzshegy (Fjallið Skjaldbreiður Magyar nyelven)

Hallgrímsson, Jónas portréja

Fjallið Skjaldbreiður (Izlandi)

Fanna skautar faldi háum
fjallið, allra hæða val;
hrauna veitir bárum bláum
breiðan fram um heiðardal.
Löngu hefur Logi reiður
lokið steypu þessa við.
Ógnaskjöldur bungubreiður
ber með sóma réttnefnið.
 
Ríð ég háan Skjaldbreið skoða,
skín á tinda morgunsól,
glöðum fágar röðulroða
reiðarslóðir, dal og hól.
Beint er í norður fjallið fríða,
fákur eykur hófaskell,
sér á leiti Lambahlíða
og litlu sunnar Hlöðufell.
 
Vel á götu ber mig Baldur,
breikkar stirðnað eldasund.
Hvenær hefur heims um aldur
hraun það brunað fram um grund?
Engin þá um Ísafoldu
unað hafa lífi dýr;
enginn leit þá maður moldu
móðu steins er undir býr.
 
Titraði jökull, æstust eldar,
öskraði djúpt í rótum lands,
eins og væru ofan felldar
allar stjörnur himnaranns;
eins og ryki mý eða mugga
margur gneisti um loftið fló;
dagur huldist dimmum skugga,
dunaði gjá og loga spjó.
 
Belja rauðar blossa móður,
blágrár reykur yfir sveif,
undir hverfur runni, rjóður,
reynistóð í hárri kleif.
Blómin ei þá blöskrun þoldu,
blikna hvert í sínum reit,
höfði drepa hrygg við moldu –
himnadrottinn einn það leit.
 
Vötnin öll, er áður féllu
undan hárri fjallaþröng,
skelfast, dimmri hulin hellu,
hrekjast fram um undirgöng;
öll þau hverfa að einu lóni,
elda þar sem flóði sleit.
Djúpið mæta, mest á Fróni,
myndast á í breiðri sveit.
 
Kyrrt er hrauns á breiðum boga,
blundar land í þráðri ró;
glaðir næturglampar loga,
geislum sá um hæð og mó.
Brestur þá og yst með öllu
í undirhvelfing hraunið sökk;
dunar langt um himinhöllu,
hylur djúpið móða dökk.
 
Svo er treyst með ógn og afli
alþjóð minni helgað bjarg;
Breiður þakinn bláum skafli
bundinn treður foldarvarg.
Grasið þróast grænt í næði
glóðir þar sem runnu fyrr;
styður völlinn bjarta bæði
berg og djúp – hann stendur kyrr.
 
Hver vann hér svo að með orku?
Aldrei neinn svo vígi hlóð!
Búinn er úr bálastorku
bergkastali frjálsri þjóð.
Drottins hönd þeim vörnum veldur;
vittu, barn! sú hönd er sterk;
gat ei nema guð og eldur
gjört svo dýrðlegt furðuverk.
 
Hamragirðing há við austur
Hrafna rís úr breiðri gjá;
varnameiri veggur traustur
vestrið slítur bergi frá.
Glöggt ég skil hví Geitskór vildi
geyma svo hið dýra þing.
Enn þá stendur góð í gildi
gjáin kennd við almenning.
 
Heiðabúar! glöðum gesti
greiðið för um eyðifjöll.
Einn ég treð með hundi og hesti
hraun – og týnd er lestin öll.
Mjög þarf nú að mörgu hyggja,
mikið er um dýrðir hér!
Enda skal ég úti liggja,
engin vættur grandar mér.
 
 
Ferðavísur frá sumrinu 1841



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://jonashallgrimsson.is

Pajzshegy (Magyar)

Homlokán hóbucka-pártát
hord ez a hegyek-hegye,
s folyat kéklő-fodru lávát
fü-takarta völgy fele.
Ősrég öntögette Logi
ezt az öntött-kő hegyet.
Óvó pajzs, te óriási,
okkal hordozod neved!
 
Lovam a Pajzshegy útra lép ki,
lánggal ég a pirkadat,
hajnaltáji nap hevíti
a hágókat, ormokat.
Épp észak felé bolyongok,
a patahang mind ércesebb,
belátni a Bárányormot
és a Tehénbérceket.
 
Baldur lovam lép vidáman,
s lassan nől a láva-rét.
Mikor, milyen ős világban
mosta e láng a föld színét?
Izlandon ily régen állat
nem is igen élhetett.
Lény nem látta azt a tájat,
melyet ez a láva fed.
 
Jég kibillent, tűz kivillant,
kordult a föld gyökere,
mintha minden égi csillag
mélybe hullott volna le.
Mintha szélben száll a szúnyog,
szállongott a szikra-had.
A nappal homályba húnyt ott,
s a hegymélyből hő fakadt.
 
Vörös tűznek fut folyója
füstölögve kékesen,
a bozótokat befolyja,
berkenyéket lángba fen.
Virág e vészt egy se viselte,
valamennyi elveszett,
fejük csüngött csüggedezve, -
s csak az isten látta ezt.
 
Itt e víz, mely most zuhan le
a magas sziklák közül,
forrong kövekkel fedezve,
s föld alatt kerül körül.
Ott váj csak magának medret,
hol megállt a tűzfolyam,
és e szép meder, e legszebb:
széles táj felé rohan.
 
Szunnyad most a szörnyű láva
és a föld is szendereg,
villog éjszak víg világa,
völgyön-dombon fény rezeg.
Ám akkor repedt recsegve,
roppant a kő-boltozat,
morajlás kelt messze-messze,
s a mélységre köd szakadt.
 
Így eredt itt, pusztulásban,
izlandiak szent hegye,
s most e Pajzshegy kő-palástban
parázsba tapos bele.
Zendül rajta fű-fa zölden,
hol zuhogott a láng-sereg.
A megcsillanó mezőt fenn
mély s magas így tartja meg.
 
Ily nagy bástyát ki rakott itt?
Ilyen nem volt még soha! –
Meghűlt lávából magaslik
most e nemzet szirtfoka.
Isten védi ezt a várat,
keze minden vészt elűz.
Nem cselekszik ily csodásat
csak az isten és a tűz!
 
Keletről egy szikla-szurdék:
a Hollószirt szegi be,
s még biztosabb s véle büszkébb
bástya áll nyugat fele.
Így jelölte ki Grímur éppen
itt a népgyűlés helyét,
s áll a völgy is végig épen,
melyen elvonult a nép.
 
Lakói e sivár síknak,
segítsétek utamat.
Kutyám, ménem s én megyek csak,
más mindenki elmarad.
Bámészkodom jobbra-balra,
bukkan elém száz dolog –
aludni is itt fogok ma:
rontás rajtam úgyse fog.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. Gy.

minimap