Quasimodo, Salvatore: A hold meg a vulkánok lovai (Cavalli di luna e di vulcani Magyar nyelven)

Isole che ho abitato

verdi su mari immobili.

D’alghe arse, di fossili marini

le spiagge ove corrono in amore

cavalli di luna e di vulcani.

Nel tempo delle frane

le foglie, le gru assalgono l’aria:

in lume d’alluvione splendono

cieli densi aperti agli stellati;

le colombe volano

dalle spalle nude dei fanciulli.

Qui finita è la terra:

con fatica e con sangue

mi faccio una prigione.

Per te dovrò gettarmi

ai piedi dei potenti,

addolcire il mio cuore di predone.

Ma cacciato dagli uomini,

nel fulmine di luce ancora giaccio

infante a mani aperte,

a rive d’alberi e fiumi:

ivi la latomia d’arancio greco

feconda per gli imenei dei numi.

Szigetek, melyeken valaha éltem,

zöld foltok mozdulatlan tengereken.

Kigyúlt algákkal, kivetett kövületekkel

rakva a partok, hol szerelemtől űzve

vágtatnak a hold meg a vulkánok lovai.

Hegyomlások idején

levegőbe szállnak a levelek s a darvak:

csillag-borította, kinyílt egek

áradás fényében tündöklenek;

gyermekfiúk meztelen vállára

repülnek a galambok.

Itt véget ér a föld:

börtönt építek itt

kínnal és vérrel.

Miattad hatalmasok lábaihoz

kellene vetnem magam,

hogy megszelídítsem ragadozó szívemet.

De kivetve az emberek sorából

még fekszem a fény villámai közt,

fák és folyók partján,

mint egy széttárt kezű gyermek:

ott a kőbányát görög narancs termékenyíti meg,

hogy befogadja az istenek nászát.