Gozzano, Guido: A párbeszédek (III) (I colloqui (III) Magyar nyelven)

L'immagine di me voglio che sia
sempre ventenne, come in un ritratto;
amici miei, non mi vedrete in via,

curvo dagli anni, tremulo, e disfatto!
Col mio silenzio resterò l'amico
che vi fu caro, un poco mentecatto;

il fanciullo sarò tenero e antico
che sospirava al raggio delle stelle,
che meditava Arturo e Federico,

ma lasciava la pagina ribelle
per seppellir le rondini insepolte,
per dare un'erba alle zampine delle

disperate cetonie capovolte...

Barátaim, az arcom így maradjon:
húszévesen! akár egy régi arckép.
Emléketekben rólam nem marad nyom

reszketve, görbén, ráncos, renyhe arcképp!
Maradok, ki kedves volt mindhalálig
nektek: bolond fiú - hanem az arc ép,

ifjú, gyengéd s komoly, homloktól állig,
csillagsugárba fürdött, abba szépül.
Itt Schopenhauert s Nietzschét bújta váltig -

de odavágta mindjárt esze nélkül,
hogy sírt kaparjon hullott madaraknak,
vagy egy fűszálat nyújtson segítségül

hanyatt vergődő földi bogaraknak.