Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Parini, Giuseppe: A falusi élet (La Vita Rustica (dettaglio) Magyar nyelven)

Parini, Giuseppe portréja
Weöres Sándor portréja

Vissza a fordító lapjára

La Vita Rustica (dettaglio) (Olasz)

Perchè turbarmi l’anima,

O d’oro e d’onor brame,

Se del mio viver Atropo

Presso è a troncar lo stame?

E già per me si piega

Sul remo il nocchier brun

Colà donde si niega

Che più ritorni alcun?

 

Queste che ancor ne avanzano

Ore fugaci e meste,

Belle ci renda e amabili

La libertade agreste.

Quì Cerere ne manda

Le biade, e Bacco il vin:

Quì di fior s’inghirlanda

Bella innocenza il crin.

 

So che felice stimasi

Il possessor d’un’arca,

Che Pluto abbia propizio

Di gran tesoro carca:

Ma so ancor che al potente

Palpita oppresso il cor

Sotto la man sovente

Del gelato timor.

 

Me non nato a percotere

Le dure illustri porte

Nudo accorrà, ma libero

Il regno de la morte.

No, ricchezza nè onore

Con frode o con viltà

Il secol venditore

Mercar non mi vedrà.

 

Colli beati e placidi,

Che il vago Èupili mio

Cingete con dolcissimo

Insensibil pendìo,

Dal bel rapirmi sento,

Che natura vi diè;

Ed esule contento

A voi rivolgo il piè.

 

Già la quiete, a gli uomini

Sì sconosciuta, in seno

De le vostr’ombre apprestami

Caro albergo sereno:

E le cure e gli affanni

Quindi lunge volar

Scorgo, e gire i tiranni

Superbi ad agitar.

 

Qual porteranno invidia

A me, che di fior cinto

Tra la famiglia rustica

A nessun giogo avvinto,

Come solea in Anfriso

Febo pastor, vivrò;

E sempre con un viso

La cetra sonerò!

 

Inni dal petto supplice

Alzerò spesso a i cieli,

Sì che lontan si volgano

I turbini crudeli;

E da noi lunge avvampi

L’aspro sdegno guerrier;

Nè ci calpesti i campi

L’inimico destrier.

 

E te villan sollecito,

Che per nov’orme il tralcio

Saprai guidar frenandolo

Col pieghevole salcio:

E te, che steril parte

Del tuo terren, di più

Render farai, con arte

Che ignota al padre fu:

 

Te co’ miei carmi a i posteri

Farò passar felice:

Di te parlar più secoli

S’udirà la pendice.

E sotto l’alte piante

Vedransi a riverir

Le quete ossa compiante

I posteri venir.

 

Tale a me pur concedasi

Chiuder campi beati

Nel vostro almo ricovero

I giorni fortunati.

Ah quella è vera fama

D’uom che lasciar può quì

Lunga ancor di sè brama

Dopo l’ultimo dì!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://it.wikisource.org/wiki

A falusi élet (Magyar)

Miért zaklatná lelkemet

arany s dicsőség vágya,

hiszen hamar metsz Athropus

éltemnek fonalába,

miattam evezőre

sötét révész hajol

ott, honnan visszatérte

egynek sincs, árny alól.

 

Mindazt, mi még várhat reám,

borongó, röpke órák,

széppé, bűbájossá tegye

a mezei szabadság.

Itt borát Bacchus önti,

Ceres étket terít:

Ártatlanság köríti

virággal fürtjeit.

 

Tudom, szerencsésnek hiszik

azt, kinek ládikója

Plutos kegyelmétől hízik,

sok kinccsel teliszórva;

s azt is tudom, a gazdag

szíve szorong nagyon,

mint jég-kéz fojtogatja

örök aggodalom.

 

Kemény, zárt, rangos kapukon

döngetni nem szokásom;

mezítlenül, de szabadon

fogad be a halál-hon.

Nem, ranggal és vagyonnal

csalárdan, aljason

e kalmár századunkban

én nem kufárkodom.

 

Dombok, szerények, csöndesek

én Eupilim táján,

szelíden ti övezitek

finom hajlással áldván,

itt elragad a szépség,

mit természet adott,

és boldog száműzöttként

már véletek vagyok.

 

Mi embereknek idegen,

oly békés, tiszta áldás

borítson engem öleden,

te derűs, drága szállás:

gond és baj elsuhannak

távolra, étezem,          

hogy a tirannusoknak

nyugtuk sose legyen.  

 

Mily irigység érintene

itt engem! felövezve  

virággal, és igátlanúl,  

kis család közepette,  

akár Anfriso rétjén

Phőbus pásztor, lakom,          

mosollyal lelkem mélyén,      

dalt verek lantomon.  

 

Szívem diktálta himnuszok    

az ég felé emelnek,    

hogy messzire távozzanak     

forgószél-veszedelmek,         

csak távolban lobogjon          

a harc-düh mámora,   

mezőnkre ne tiporjon

az ellenség lova.         

 

És téged, szorgos falusi,         

kinek bor-inda zöldel,            

irányítod s megfékezed          

hajlékony fűzvesszővel;        

téged, ki meddő földed          

teremni sarkalod        

mester-mód, egyre többet,     

mit apád nem tudott:  

 

téged és utódaidat      

boldogítlak dalommal,           

zengni fog évszázadokig        

terólad a hegyoldal.    

Magas hajtások árnyán          

más nemzedék fakad,

szent tisztelettel áldván

a nyugvó csontokat.

 

Adassék osztályrészemül,

boldog mezők, ti drágák,

e rejteken bevégzenem

szép napjaim futását.

Ez méltó híre-bére

annak, ki örökül

nagy vágyat hágy, ha végre

világa elmerül.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap