Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Stanevičius, Simonas: A ló és a medve (Arklys ir meška Magyar nyelven)

Stanevičius, Simonas portréja

Vissza a fordító lapjára

Arklys ir meška (Litván)

Kur Nevėžis nuo amžių pro Raudoną Dvarą
Čystą vandenį savo ing Nemuną varo,
Tenai, kad vasarvidžiu saulelė tekėjo,
Juokės kalnai ir vilnys kaip auksas žibėjo,
Ilsėjos pančiuos arklys ant žolyno žalio,
Minėjo vargus savo ir sunkią nevalią:
Kaip sunkiai vakar mėšlus per dieną važiojo,
Kaip maž naktį teėdė ir maž temiegojo.
,,Štai jau tek skaisti saulė ir lankos jau švinta,
Ir rasa nuo žolynų kaip sidabras krinta, –
Ir man jau reikės kelti ir prie darbo stoti,
Ir vėl ratus kaip vakar per dieną važioti."
Kad taip dūmojo arklys vasarvidžio rytą,
Staiga jis ten išvydo daiktą nematytą:
Valkiodama lenciūgą po žalius žolynus,
Vaikščiojo skardžiais kalnų meška po lazdynus.
Šokosi nusigandęs žirgelis bėrasis.
,,Nebijok, – tarė meška, – nieks pikta nerasis!
Tėvai mūsų nuo amžių sandaroj gyveno,
Drauge gimė ir augo ir drauge paseno.
Štai ir dabar vienokia mus laimė sutiko:
Man lenciūgas ant kaklo, tau pančiai paliko."



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lt.wikisource.org

A ló és a medve (Magyar)

Hol a Nevėžis csobog a Vörös tanyán át,
A Nemunashoz hajtva tiszta vizű árját,
Feljönni készült a nap a nyári éj végén:
Arany szikrák villantak a hegyek szegélyén -
S egy megbéklyózott ló a fűben szundikálván
Rabságán tűnődött és vad nyomorúságán:
Hogy egész nap a trágyát míly keményen hordta,
S hogy alig volt ideje evésre, álomra.
„Már mindjárt feljő a nap, szép lassan megvirrad,
S a füvekről ezüstként elgurul a harmat,
S nekem fel kell kelnem és munkába kell állnom,
És húznom kell az igát ma is mindenáron."
Így tűnődött a ló a nyári pirkadatban,
S meglátott ugyanabban a pillanatban
Egy medvét, láncot vonszolt az üde zöld fűben:
A hegyoldalon mászott a bokros sűrűben.
A megrémült paripa most ugrálni kezdett.
„Ne félj: bántódás nem ér! - mondotta a medve. -
Egyetértés volt, miben az őseink éltek,
Együtt születtek, nőttek és együtt is féltek.
És íme, lásd, még most is egyforma a sorsunk:
Még ma is mind a ketten láncot s béklyót hordunk!"



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaV. Gy.

minimap