Vienažindys, Antanas: Dal (Daina Magyar nyelven)

Oi dainos dainelės, jūs mano patieka!
Visi širdies skausmai pas jumis palieka.

Tada aš laimingas, kada jums dainuoju,
Kada savo vargus verkdams išrokuoju...

Rokuodams dejuodams išmokau dainuoti,
Kaip miško gegužė iš skausmo kukuoti.

Aštrūs valdžios peiliai širdį man pervėrė
Ir sunkį lenciūgą ant kaklo užnėrė.

Reik man naštą nešti ir krimst plutą kietą,
Vienam kaip žuvelei gyvenant ant svieto.

Toli mano tėvai – ant dangiško skliausmo!
Nėr kam nuraminti mano širdies skausmo.

Toli mano broliai – visur išblaškyti!
Vieni jau užmiršo, greit užmirš ir kiti.

Toli ir tu esi, o mano gulbele!
Kodėl neatskrendi, tu mano paukštele?!

Kodėl gi tu gaili baltųjų sparnelių?
Kodėl neaplankai ir mano namelių?

Laukiu ašen tavęs, ranka pasirėmęs,
Ašaroms aptvinęs, rūpestį paėmęs...

Ó, én dalocskáim, kedves vigaszaim!
Bízom tireátok szívem-panaszaim:

Boldogan zokogok, ha már tiveletek
Előszámlálhatom tenger keservemet.

Sírós panaszokra, epedve-zokogva:
Tanultam dalolni, mint erdő kakukkja.

Hatalmasok kése, szívemben a táncod!
Raktak a nyakamba súlyos szemű láncot.

Görnyednem ezért kell, kenyérhajat rágnom;
Árván, mint a gyilkos élek e világon.

Őseim de messze, csillagokba írva!
Keserves szívemet nincs, ki megnoszítsa.

Testvéreim messze! Nyugatnak-keletnek.
Ha még nem feledtek, biztos elfelednek.

Messze te is, hattyúm! Én fehér madaram,
Aki így vár téged, keserves sora van.

Miért, hogy sajnálod hó-színe szárnyadat?
Miért, hogy kerülöd nyomorult házamat?

Karomat kitárom... várlak örökösen.
Ázom keserűség kínja-könnyeiben.