Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Martinaitis, Marcelijus: Éji szállás a žemaitijai Kukutisnál (Nakvynė pas žemaitį Kukutį Magyar nyelven)

Martinaitis, Marcelijus portréja

Nakvynė pas žemaitį Kukutį (Litván)

Už miško, už miško – pelėdos dvi akys,
Pelėdų trobelė apsamanojus.
Nei gyvas, nei miręs – pusiau jau apakęs
Už miško gyvena Kukutis vienkojis.

Kol ūkė apuokas, kol kirvarpa ėdė sienoją,
Kapai kol įdubo, kol jautis giliai atsiduso, –
Pasauliu keliavo pirmoji žinia apie Troją,
Ir pranešė radijas: žemėj išnyko jau prūsai.

Kol šalys apaugo miškais ir kol išmirė šlėktos, –
Gyvenimo pusę išgėrėm per naktį lig dugno.
Aš merkiau per stalą liūdnai ir prislėgtai
Vienturtei gražuolei – kuprotai jo dukrai.

Kol merginau dukrą, kol leido paimti už rankos,
Sugriovę Berlyną, vaikai vienakojai sugrįžo.
Ir aš pražilau, ir mes svarstėm, kas apšviečia dangų:
Gal Skuodo pašvaistė, gal jau bombarduoja Paryžių?

Ir kol mes supratom, kad mūsų riba – begalybė,
Vienturtė jau meldės kampe lyg susenus pelėda.
Kol kuprė žegnojos, suiro kraštai ir valstybės,
Ir – padais į šiaurę – atsigulė žemėn žuvėdai.

Ir kol žemaičiavo jis vokiškai, rusiškai, lenkiškai,
Lyg briedis, plačiai išsižiojęs, siaurukas subliovė.
Ir pašvietė degantis dvaras, pakol pasilenkusi
Sena Kukutienė kamaroj paklojo man lovą.

Ir baigės politika... Miunchenas perdavė džiazą...
Lyg prūsų žirgai pririšti, saksofonai sužvengė.
Knapsojom už stalo, gyvenimo pusę išdažę:
Nei „dzięki“ už Varšuvą, anei už Prūsiją „danke“.

Ir kolei Kukutis pritaisė sau dešinę koją,
Vos lempą suspėjo uždegti,
Ir šimtmetį visą gaidys išgiedojo
Per vieną vienintelę naktį.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.tekstai.lt

Éji szállás a žemaitijai Kukutisnál (Magyar)

Két bagolyszem túlnan az erdőn,
a bagolyházat moha nőtte be.
Ott, élet-halál mezsgyéjén telik
vaksin a csonka lábú Kukutis élete.

Míg bagoly huhogott, s szú ette a gerendát,
míg sírgödröket ástak, s a bika fújtatott,
rádión jött a hír, hogy Trója elesett,
s hogy kivesztek a földről már mind a poroszok.

Míg az erdő mindent benőtt, s a nemesség kihalt,
fél életünk fenékig ittuk egy éjszakán.
Kukutis púpos lányát az asztalon át néztem -
szomorú-szép e lány.

Míg engedi kezét megfogni, hazatérnek
a Berlin-foglaló féllábú gyermekek.
Megőszültem, s azt hittük, a menny fénybe borul,
Skaudas az, vagy Párizs, mely bombáktól remeg?

Míg megtudtuk: határunk végtelen,
a lány, rémült bagoly, térdepelt a sarokban.
S míg keresztet vetett, államok dőltek össze,
svéd katonák földre feküdtek sorban.

Míg Kukutis idegen szót hadart,
az erdőn túl elbődült egy páncélvonat messze,
Kukutis asszonyának major fénye világolt,
hogy a sötét kamrában az ágyamat megvesse.

A politika véget ért... München zenét sugárzott...
szaxofon nyeritett, mint a porosz lovak.
Asztalnál bóbiskoltunk, fél életünk szinezve,
eh, Varsó, Poroszország, a kedvünk már lohad.

És míg Kukutis lábát felcsatolta,
s lámpát gyújtani hozzám caplatott,
egy éjszaka elröptén a kakas
elkukorékolt egy évszázadot.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. I.

minimap