Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Pumpurs, Andrejs: Lačplesis (részlet) (Lāčplēsis (detaļa) Magyar nyelven)

Pumpurs, Andrejs portréja

Lāčplēsis (detaļa) (Lett)

VI dziedājums fināls

Kādā dienā abi divi,
Laimdota ar Lāčplēsi,
Sēdēja pie galda pilī,
Runādami dažādi.
Laimdota jau kādu laiku
Likās it kā skumīga,
Nebija tik naigi jautra
Kā no pirmā sākuma.
Tagad viņa kādu bridi
Palika it domīga,
Tad ar kustinošu balsi
Šādi runāt iesāka:
"Lāčplēsi, mans mīļais, saki,
Ko gan tas lai nozīmē:
Dažu reizi nenovilši
Skumjas mani grūtina,
It kā bailes sirdi pārņem,
Lai gan pati nezinu
Iemesla, par ko tā notiek.
Es jau esmu laimīga,
Ak, tik laimīga, ka baidos,
Vai tik kaut kas nenotiks,
Kas var traucēt mūsu laimi,
Mūsu dzīvi izpostīt."
  Kamēr Lāčplēs's nepaspēja
Laipni viņu mierināt,
Vārtu sargs tam ziņu deva,
Ka aiz vārtiem jātnieki
Saucot, lai tos iekšā laižot,
Esot labi draugi šie.
Lāčplēs's skatījās caur logu, -
Tur pie vārtiem stāvēja
Kādi sveši bruņenieki,
Viņu pulkā Kaupa ar.
Lāčplēs's, zināms, nekavējās,
Lika vārtus attaisīt,
Saņēma tos it kā viesus
Visa goda cienīgus.
Kaupa viņam pavēstīja,
Nākot šie no bīskapa,
Par šīs zemes mieru runāt,
Noslēgt labu draudzību.
   Lāčplēs's jau bez vajadzības
Nemeklēja karu vest,
Tādēļ tas ar labu prātu
Kaupa runās ielaidās.
Vairāk dienas svešinieki
Nodzīvoja Lielvārdē, -
Lāčplēs's viņus pacienīja,
Cik vien labi iespēja;
Izrīkoja dažas veiksmas,
Kara ciņus uzveda.
Tomēr Laimdota šīs dienās
Ļoti nemierīga bij,
Viņa nevarēja ieciest
Bruņenieka tumšajā,
Lai gan viņš ar glaimiem vārdiem
Pieglaudījās Laimdotai.
   Kādu reizi, kad tie atkal
Kara cīņus darīja
Un bij citus uzvarējis
Drīzi tumšais bruņenieks,
Tas pie Lāčplēša ar gāja,
Izsauca to cīkstēties.
Lāčplēs's viņu atraidīja,
Labā prātā jokodams.
Par to šis it dusmīgs likās,
Atbildēja izsmiedams:
Laikam tikai nieki esot
Viņa lielā spēcība
Un, ko par šo agrāk dzirdēj's,
Būšot tikai lielība.
   Lāčplēs's tagad nekavējās,
Viņam priekšā nostājās,
Un ar zobeniem jo smagiem
Abi sāka karoties;
Lāčplēs's tikai atgainījās,
Vēl ar to kā jokodams;
Bet šis ļoti lielu spēku,
Izmanību rādīja,
Kamēr Lāčplēsim uz reizi
Vienu ausi nocirta.
Lāčplēs's, par to dusmīgs ticis,
Deva tādu cirtienu,
Ka tam visas bruņas pušu
Pārcirta ar zobenu.
Asins sāka tecēt laukā,
Bet ar zobens salūza.
Bruņenieks, to ievērojis,
Cirta otru cirtienu
Un tam atkal otru ausi
Trāpīdams tas nocirta.
Nu vairs dusmām nebij gala,
Lāčplēs's vinu sagrāba,
Sāka tie nu abi lauzties,
Tā ka zeme līgojās.
Trīs reiz Lāčplēs's cēla augšām
Bruņenieku smagajo,
Trīs reiz pats tas streipuļoja,
Bruņeniekam speroties.
Klātbūdamie kara viri
Nobāluši skatījās, -
No šī skata viņu kājas
Bij kā zemē iemietas.
Lauzdamies tie tuvu bija
Stāvam krastam nākuši;
Lāčplēs's beidzot bruņenieku
Gāza dziļā nolejā,
Bet šis krizdams smagām bruņām
Norāva to līdz ar sev' -
Ūdens blākšķiens norībēja,
Viļņi augstu šļakstēja,
Un šie abi karotāji
Pazuda tur dziļumā!
Gaudu kliedziens ieskanējās
Mūra pilī šausmīgi -
Laimdota tai pašā brīdī
Beidza savu dzīvību.
   Saules stari rietēdami
Bāli grima Daugavā,
Bieza migla izplatījās,
Birdama kā asaras;
Sēri krāca ūdens viļņi
Putodamā Daugavā, -
Viņi savā klēpi ņēma
Latvju tautas varoni
Un ap viņa guļas vietu
Cietu salu uzcēla.
Citi latvju karotāji,
Radi, draugi, tautieši,
Drīzi viens pēc otra krita,
Cīnoties pret pārspēku.
Svešinieki zemē nāca,
Bargi kungi valdīja, -
Tauta, viņu mīlā tauta,
Simtiem gadu vergoja,
Tomēr vēl pēc simtiem gadu
Atminējās Lāčplēša;
Tas priekš tautas nebij miris -
Zelta pili gulēja
Daugavā tur apakš salas,
Tuvu klāt pie Lielvārdes.
Laik' no laika laivinieki,
Braukdami pa Daugavu,
Pusnaktī redz divus vīrus
Stāvā krastā cīkstoties;
Pa to laiku piles drupās
Atspīd it kā uguntiņš.
Divi vīri cīnīdamies
Pienāk pašā krastmalā,
Kamēr beidzot tie no krasta
Ūdens dzelmē iegāžas;
Gaudu kliedziens atskan pilī,
Nodziest uguns gaismiņa.
   Tas ir Lāčplēs's, kas te cīkstas
Vēl ar svešo naidnieku,
Laimdota tur pili skatās,
Gaida, kamēr uzvarēs.
Un ar reizi nāks tas brīdis,
Kad viņš savu naidnieku,
Vienu pašu lejā grūdis,
Noslīcinās atvarā, -
Tad zels tautai jauni laiki,
Tad būs viņa svabada!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.korpuss.lv

Lačplesis (részlet) (Magyar)

Utolsó ének

Történt pedig egyik este:
Laimdota meg hős Lačplesis
Benn a várban beszélgettek
Úgy, mint máskor - de most mégis
Laimdotában bánat bújkál,
Jó ideje így van ez már,
Haj, nem olyan, mint hajdanta:
Könnyű kedvű, víg szemű.
Mindig mélyen elmerülve
Töprenkedik, tűnődik -
Nyugtalanság, gond nyomasztja,
Szelíd szóval imígy szól:
Lačplesis, te kedves társam!
Néhanapján nagy és néma
Bánattól a lelkem béna -
Sötét árnyak súgnak-búgnak,
Rám ront szörnyű, rút szorongás,
Hogy mi: magam sem tudom -
Orvul támad s földre nyom.
Pedig boldog vagyok véled
S tán ezért érzek veszélyt:
Valami csúf baj csap le ránk,
Durván feldúl minden jót,
Miben máig részünk volt...
   Lám, Lačplesis azon nyomba
Nyugasztalja, nyugtatgatja,
De az őr jön és jelenti:
- Lovasnép a kapu előtt
Kér mostan bebocsátást,
Bizonykodnak, hogy barátok.
Lačplesis fölkel s kinéz:
- Bejönni kik kívánkoznak?
- Sose látott vaslovagok,
Kaupa is, a hírhedt harcos.
S lám, Lačplesis nem tétováz:
- Nyissák ki a kaput! - kiált.
- Várom őket! Vendégimet
Tiszta szívvel tisztelem meg!
Kaupa belép és köszönti:
- Követként a püspök küldött,
Hogy békéről beszélgessünk,
Erős barátságot kössünk.
   Lám, Lačplesis, ha ok nincs rá,
Ugyan mért is hadakoznék.
Hát örömest beszél biz ő
Kaupával a békéről.
Az idegenek sokáig
Időztek meg Lielvardén:
Lačplesis úgy látta őket
Vendégül, jobban se kell.
Rendezett jó sok játékot,
Viadalt, víg versenyeket -
Laimdota meg napokon át
Nyugtalan volt, gondok nyomták,
Sértette a sötét lovag,
Tartott tőle, viszolygott,
Bár az hódolt és hajbókolt,
Hizelkedett Laimdotának.
   Akkor is, amikor ismét
Hadi tornát tartottak,
S mind legyőzte már a többit
Megint a sötét lovag.
Lačplesishez lép most lassan,
Sandán a sötét lovag.
Viadalra hívja őt ki,
Ám Lačplesis könnyű kedvvel,
Tréfásan hárítja el.
Hát az meg haragra gerjed,
Bántó gúnnyal így beszél:
- Mindaz merő mendemonda,
Amit rólad regélnek.
Rege csak a roppant erő:
Hetvenkedés, hencegés!
   Lačplesis már se lát, se hall,
Odalép a lovag elé,
Kardra kapnak, súlyos kardra
S vadul vívni kezdenek.
Lačplesis nem ont vendégvért,
Inkább csak védekezik,
De a lovag Lačplesisnek
Most levágja félfülit.
Lačplesis haragra lobban,
Kardja hussan, és lecsap -
A lovagnak vas mellvértjét
Mint a villám vágja át.
Vér fröccsen már, de markában
Ketten-ketté tört a kard:
A lovag meg, hogy ezt látja,
Támad másodjára is,
Hát a hősnek másik fülit
Azon nyomba lenyesi.
Most a rontás rájuk rontott,
Mi állítja meg vajon?
Öldökölve mennek ölre,
Döng alattuk, reng a föld.
Három ízben így kapta fel
A vasvértes lovagot,
Közben ő is meg-megingott,
Birta szusszal a másik is.
A lovagok, kik ezt látták,
Sápadtan sustorogtak,
Szörnyű, amit látniuk kell,
Lábuk szinte földbe nő:
Két küzdőre vak veszély várt,
Mert ahogy ott öklelőztek,
Meredek part állt előttük
S lent a szörnyű szakadék.
Lačplesis most a lovagot
Megragadja és taszítja,
De az tartja ellenfelét
S véle együtt lezuhan.
Vad csobbanás, víz csapott föl,
Elmerültek lenn a mélyben,
Nem is tűnnek föl soha!
Rémült riadás robban ki
A várkastély kőfalán
És Laimdota életének
Véget vetett ez a perc.
   Sápadt esti sugarakat
Dajkálgat a Daugava,
Sűrü, tömött köd ömlik el,
Mintha folyna könnyfolyam.
Búsan bőg és rí a hullám,
Hömpölyög a Daugava:
Ölére öleli ő most
A lett nép legjobb fiát.
Emeltek ott emlékművet,
Szép nagy sziklaszigetet.
Jaj, a többi hős lett harcos,
Ritka elszánt rokonok,
Halomra igy hullt a hős had,
Túlerő tiporta le!
Idegenek törtek itt ránk
S a nyakunkra ült urak
Sok száz évig vérünk szívták,
De kínban rá gondoltunk,
Lačplesisre, a nagy hősre:
Nem halt meg! A nép megőrzi,
Mintha élne kastélyában,
Daugava szirtje fölött,
Honában, Lielvardéban.
A hajósok éjféltájba
A mart alatt elhaladva,
Látnak odafönt két férfit
Öldökölve ölre menni -
Ilyenkor a kastély romja
Mint a fáklya fellobog.
Két keményen küzdő férfi
Magas marton így birkózik,
Így ví, amíg mind a kettő
A hullámsírba zuhan:
Fentről vijjog vad rikoltás,
Lobban a láng és kialszik.
   Lačplesis, a hős, még mindig
Harcol itt az idegennel,
S Laimdota a várban várja,
Hogy győzzön, mint annyiszor.
S majd ha egyszer megesik, hogy
Elvakult ellenfelét
Partperemről letaszítja
Őrjöngő örvény ölébe:
Új korszak kezdődik akkor,
Nagy ünnepe lesz a népnek,
Mert szabad lesz már, szabad!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap