Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Grieg, Nordahl: Henrik Ibsen (Henrik Ibsen Magyar nyelven)

Grieg, Nordahl portréja

Vissza a fordító lapjára

Henrik Ibsen (Norvég)

Høit i den frysende eters øde
rider en rytter, isnende hvit.
Menneske, vig fra de evige stjerner!
Straffen skal storme fra frostbleke fjerner,
viljen og drømmen skal martres til døde –
rid ikke dit!
 
Anede templer med måneglød-søiler,
dômer av stjerner, altre av ånd,
rider han mot, den ensomme rytter.
Skalv der en lengsel mot snelandets hytter,
strammer han bare de blodige tøiler
hårdt i sin hånd.
 
Videre må han, videre lider han,
truende, trossige, veldige sjel!
Lykke og liv blev han dømt til å bøte:
bare en dødsmaskes marmor kan møte
dypenes isblikk; levende rider han
hesten fra Hel.
 
Evig det store skal skapes i smerte!
Alt skal du ofre! Hvad skal du nå?
Spør ikke, håp ikke! Bøi dig for kravet:
Atlantis blir nådd, når du synker i havet!
Ser du Jehova, o hungrende hjerte,
skal du forgå!
 
Men i sitt frysende favntak han kryster
lik av en lykke, i tryglende trang.
Blodet som brente, skriket i sjelen
stivnet; men stilt som en vårdrøm i telen
ånder et sus fra velsignede kyster,
Solveig, din sang.
 
Videre, videre! Aldri tilbake!
Templene kaller… Rid, rytter, rid!
Å ensomme hjerte, som aldri har veket
aldri har bøid sig for Bøigen og sveket, –
strål med din kulde for oss som er svake,
herd oss til strid!
 
Frysende skinner det store og sanne!
Varme har titt klekket øgler av nid!
Du dødning deroppe! Sumpen er lunken,
hat er på jorden, himlen er sunken!
Så merk da med offerets islys vår panne –
rid, rytter, rid!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bokselskap.no

Henrik Ibsen (Magyar)

Fent, ahol izzik az északi ég,
lovas hajszolja lovát.
Térj le a csillag-szabta csapásról!
Szétmar a kéklő, fagylehü távol!
Ember, egy álmod sem marad ép –
ne tovább!
 
Csillag-templom fénye hevül
s magas oszloptörzs sora fenn.
De egyre csak arrafelé veszi útját.
Még honvágy sem tépi, e bús vágy,
ül s a kezében a zabla feszül
mereven.
 
Egyre csak égőbb s több, ami fáj,
lelkébe erő, dac omol.
Élet, boldogság: tilos útak.
Ördögi lárvapofák magasulnak
pályája elé, hogy a vad paripán
lovagol.
 
Kínból fut fel műved, e csúcs!
Hova jutsz végül, s hova nem?
Szólni, remélni feledj! Mar a jég fenn?
Vár Atlantisz a tengeri mélyben.
Láttad az Istent, el sose múlsz,
sohasem.
 
Kart, jegecest, ölelésre kitár,
könyörög ... S csak a szél kavarog!
Dermed a vér és némul a lélek –
de mintha tavaszt súgnának a rétek:
Solvejg, merről zsong, muzsikál
a dalod?
 
Nincs más hátra: előre! tovább!
Vágtasd be a messzi eget!
Árvaszivű, te, ki meg sose nyíltál,
tépődtél Böjgen fura titkán –
fúdd ránk, edződjünk, mi puhák,
hideged!
 
Dermesztő ma a Nagy s az Igaz!
Meleg csak a macska-zugoly!
Égi halott! Meginog, rogy a léptünk!
Hints jégfényt jelképül elébünk,
áldozatosságot, ne vigaszt –
s lovagolj!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaB. I.

minimap