Ventadorn, Bernart de: [Földje ha küldi nékem] ([Can la frej' aura venta] Magyar nyelven)

Can la frej' aura venta
deves vostre päis,
vejaire m'es qu'eu senta
un ven de paradis
per amor de la genta
vas cui eu sui aclis,
on ai meza m'ententa
e mo coratg' assis,
car de totas partis
per leis, tan m'atalenta!

Sol lo be que·m prezenta
sos bels olhs e·l francs vis,
que ja plus no·m cossenta,
me deu aver conquis.
no sai per que·us en menta,
car de re no·n sui fis;
mas greu m'es que·m repenta,
qued una vetz me dis
que pros om s'afortis
e malvatz s'espaventa.

De domnas m'es vejaire
que gran falhimen fan
per so car no son gaire
amat li fin aman.
eu no·n dei ges retraire
mas so qu'elas volran,
mas greu m'es c'us trichaire
a d'amor ab enjan
o plus o atretan
com cel qu'es fis amaire.

Domna, que cujatz faire
de me que vos am tan,
c'aissi·m vezets mal traire
e morir de talan?
ai! francha de bon aire,
fezetz m'un bel semblan,
tal don mos cors s'esclaire!
que mout trac gran afan,
e no·i dei aver dan,
car no m'en posc estraire.

Si no fos gens vilana
e lauzenger savai,
eu agr' amor certana;
mas so en reire·m trai.
de solatz m'es umana
can locs es ni s'eschai,
per qu'eu sai c'a sotzmana
n'aurai encara mai,
c' "astrucs sojorn e jai
e malastrucs s'afana."

Cel sui que no soana
lo be que Deus li fai,
qu'en aquella setmana
can eu parti de lai,
me dis en razo plana
que mos chantars li plai.
tot' arma crestiana
volgra agues tal jai
com eu agui et ai,
car sol d'aitan se vana.

Si d'aisso m'essertana
d'autra vetz la·n creirai;
o si que no, ja mai
no creirai crestiana.

Földje ha küldi nékem
Hűsítő szeleit,
Mintha maga az Éden
Szellője lengne itt,
Szerelmes jobbik énem,
Kit szívem istenít,
Kit ünnepel reményem
S a lelkembéli hit,
S ki úgy elandalít,
Ahogyan senki lény nem.

Nyílt orca, égi szép szem
Kegyében részesít,
Már ezzel megelégszem,
Már ez megrészegít.
S jutalmam bárha kétlem
- Hiszik vagy nem hiszik -,
Nem lehet nem remélnem,
Hiszen Ő mondta így:
Kitart a büszke szív;
S fél, melyben nincsen érdem.

Úgy vélem én, a dámák
Igencsak bűnösek,
Mivelhogy meg se látják,
Ki igazán szeret.
A szavaim ne bántsák
Érzékeny lelküket,
De célhoz, ó, az álság
Elébb jut, cselt ha vet,
Mint kik szerelmüket
Próbák során is állják.

Asszonyom, mit kiván hát
Tőlem, ki senyvedek,
Kit Önért jár a vágy át
S e vágyban eleped?
Ön csupa lelki lágyság,
E szívnek adja meg
Illő jutalmazását,
Hisz - jól van - szenvedek,
De mért kínnal fizet
S nem kéjjel ily szilárdság?

Ha annyi pletykafészek
Nem volna, sem galád,
Tüze a szenvedélynek
Láng volna, nem zsarát.
Szelíd szavával éltet
Mindannyiszor, ha lát,
S titkon tán adna édesb,
Nagyobb vigasztalást...
„Ki boldog, az szilárd,
Sürög, kit kínja éget."

Élvezem, mit az égnek
Kegyelme nékem ád;
Eltávozó hivének
Nem így mondá-e hát:
„A dalai be szépek"?
Érezzen oly varázst
Minden hivői lélek,
Mi engem jár ma át;
Csak Őt bűvölni vágy
A számon minden ének.

Halljalak, szép igéret!
S hitem nem hágy alább;
Ha rászed, több szavát
Nem hiszem kereszténynek.