Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Vaz de Carvalho, Maria Amália : A szerelem rehabilitációja (Levelek Luísához) (A reabilitação do amor (Cartas a Luísa) Magyar nyelven)

Vaz de Carvalho, Maria Amália  portréja

A reabilitação do amor (Cartas a Luísa) (Portugál)

À indiferença oponhamos o amor, à dúvida oponhamos a fé.

O céu tem ainda o azul radiante dos dias da mocidade; a natureza é ainda a bela insensível, que assiste radiosa e iluminada às nossas lágrimas eternas, que o vento enxuga num momento!

Contemplemos de mais alto a evolução dos ideais e a transformação das coisas.

Se na terra somos efémeros de uma hora, nunca se quebra a cadeia que se vai forjando, dos ideais belos que concebemos ao passar.

Soframos, tal é o nosso destino e quase o nosso dever, mas amemos, que é o meio de tornarmos fecunda para os outros a dor que acima de nós mesmo nos levanta, a dor que é inspiração de todo o bom, de todo o belo, que em nós há.

O pessimismo leva à abdicação da vontade, à própria negação do sofrimento, pela completa insensibilidade a que aspira, e que de vez em quando já começa a atingir.

Não vale a pena! Eis a divisa da nossa desolada geração!

Pois é necessário que, em contradição e em protesto a este lema egoístico, se levante das nossas entranhas de mães, dos nossos corações de mulheres, um grito de amor intenso, um grito de amor fecundante e poderoso.

Porque um dos defeitos da nossa quadra é este: depois de termos dado ao amor um lugar enorme, predominante, decisivo e tirânico, tendemos a cercear-lhe todos os direitos, a destruir-lhe todas as influências boas.

O nosso século, que por meio de radiante romantismo fez do amor o Deus pagão que foi na Renascença, hoje, pela escola científica do temperamento e do meio, vai fazer do amor um poder inconsciente, que, segundo as circunstâncias em que é chamado a actuar, é um órgão de reprodução animal, ou um elemento de corrupção dissolvente.

Reabilitemos o amor.

Façamos dele alguma coisa de mais ou de menos do que o estão fazendo os mestres da literatura contemporânea, fotógrafos, neste ponto, dos costumes decadentes da época.

Ele não é a suprema e última embriaguez embrutecedora em que a humanidade tende a adormecer, como essa literatura de sensualismo agonizante, parece querer demonstrar-nos; pelo contrário, ele, é a fonte da eterna juventude em que, os velhos, da velhice precoce deste século, da velhice que se traduz pelo excesso do pensamento e da sensação, podem ainda retemperar as forças exaustas; é dele que podem ainda partir as grandes iniciativas transformadoras, as poderosas e viris energias, os sonhos iluminados da virtude e do bem.



FeltöltőRacs Marianna Katalin
Az idézet forrásahttp://alfarrabio.di.uminho.pt/vercial/amalia1.htm

A szerelem rehabilitációja (Levelek Luísához) (Magyar)

A közömbösség ellen szerelemmel, a kétely ellen hittel legyünk.

Az égbolt még őrzi a fiatalság napjainak ragyogó kékjét; a természet még mindig az az érzéketlen szépség, amely ragyogva és fénylőn részese örök könnyeinknek, ám e könnyeket a szél egy pillanat alatt felszárítja.  

Vegyük szemügyre távolabbról az eszmék fejlődését és a dolgok alakulását.

Ha e földön csak ideig-óráig élünk, sosem szakad el az a lánc, amely azon szép eszményekből kovácsolódik, amelyeket áthaladtunkban fogalmazunk meg.

Szenvednünk kell, ez a sorsunk, majdhogynem kötelességünk– de szeressünk, mert ez a módja annak, hogy mások számára termékennyé tegyük azt a fájdalmat, amely minket is magunk fölé emel.

A pesszimizmus az akaratról való lemondáshoz vezet, magának a szenvedésnek a tagadásához, azáltal a teljes érzéketlenség által, amely után sóvárog, és amelyet olykor már el is ér.

Nem éri meg, kár fáradozni! Így hangzik mélabús nemzedékünk jelszava!

Pedig szükséges, hogy szembeszegülve ezen egoista jelmondattal és tiltakozván ellene, felhangozzék az anyaméhekből és az asszonyi szívekből egy szenvedélyes kiáltás – a hatalmas és termékeny szerelem kiáltása.

Hiszen korunk egyik legnagyobb hibája, hogy miután óriási, mindent betöltő és uraló, zsarnoki teret engedtünk a szerelemnek, hajlamosak vagyunk azt később mindennemű jogában korlátozni és megfosztani minden pozitív hatástól.

Századunk – mely a tündöklő romantika által a szerelemből egy reneszánsz kort idéző pogány Istent teremtett – mára, a természet és vérmérséklet tudományos iskolája révén, a szerelmet egy öntudatlan hatalommá emeli, amely – a számára cselekvési térként hivatott körülményeknek megfelelően –az állatias reprodukció szerve, illetve a bomlasztó romlás egyik eleme.

Rehabilitáljuk a szerelmet!

Tegyük többé vagy kevesebbé, mint amivé a kortárs irodalom mesterei – a korszak dekadens szokásait ábrázoló fényképészek – teszik.

A szerelem nem a leghatalmasabb és végső elállatiasító mámor, amelyben az emberiség hajlamos elmerülni – mint ahogy azt eme agonizáló kéjsóvár irodalom velünk láttatni kívánja. Éppen ellenkezőleg: a szerelem az örök fiatalság forrása – melyből újult erőt meríthetnek az öregek, századunk koravénjei, az érzelmi és gondolati túlfűtöttséget mutatók – a szerelem a nagy, embert formáló kezdeményezések, a hatalmas és virulens energiák, az erény és a jóság ragyogó álmainak forrása.



FeltöltőRacs Marianna Katalin
Az idézet forrásahttp://alfarrabio.di.uminho.pt/vercial/amalia1.htm

minimap