Eminescu, Mihai: Megsárgult levél (Foaia veștedă Magyar nyelven)

Vântu-o foaie vestejită
Mi-au adus mişcând fereasta -
Este moartea ce-mi trimite
Fără plic scrisoarea-aceasta.

Voi păstra-o, voi întinde-o
Între foile acele,
Ce le am din alte timpuri
De la mâna dragei mele.

Cum copacu-şi uită foaia
Ce pe vânt mi-a fost trimisă,
Astfel ea uitat-au poate
Aste foi de dânsa scrise.

Vorbele iubirii moarte
Vinovate-mi stau de faţă,
Dovedite de minciună
Cer să sting a lor viaţă.

Dulcea lor zădărnicie
Nu mă-ndur s-o pun pe foc,
Deşi-mi stau atât de triste
Că nu pot muri pe loc.

Voi păstra întreg amarul
Şi norocul ăstor foi,
În durerea vechii pierderi
Recitindu-mă-napoi;

Numai vestea blând-a morţii,
Foaia tristă le-am adaos:
Moartea vindec-orice rană,
Dând la patime repaos.

Megsárgult levelet fújt be
a szél, mozduló ablakon -
boríték sem volt címezve -
a Halál küldte, jól tudom.

Őrzöm szépen kisímítva
levelek közt, miket régen
az én egykori kedvesem
szerelmesen küldött nékem.

Mint széltől hordott levelét
a fa örökre elfeledi,
úgy feledte el a kedves
mit szíve suttogott neki. 

Halott szerelem szavai
bűnösökként állnak szemben,
szégyenükben - életüket
oltsam ki -, ezt kérik tőlem.

Hiába az édes kérés -
nem bírom a tűzbe vetni,
szomorúan hallgatnak, mert
nem fognak most megbűnhődni.

Minden keserűségüket
mindörökre elteszem,
fájó veszteségeimre
majd visszaemlékezem;

Csak a halál szelíd hírét,
bús levelét teszem mellé:
begyógyít ő minden sebet...
semmi sem fájhat örökké.